Felszáll a páva

Budapest |

<p>Október első hétvégéje már a Fölszállott a páva című új népzenei és néptáncvetélkedő jegyében telik. Az első összeállítást holnap 18.35-től láthatják a Dunán.&nbsp;</p>

Az elődöntők november 3-ától kerülnek a csatorna műsorára, majd a közönség szavazataira is számítanak a szervezők az élőben látható kétfordulós középdöntőben, december 1-jén és 8-án, valamint december 15-én, a döntőben. A sorozat a szilveszteri gálával ér véget.

A Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap a külhoni magyar nyelvű televízióknak és közösségi csatornáknak a Fölszállott a páva műsorait az adás után díjmentesen átadja sugárzásra.A zsűri szerint a válogatók szakmai színvonala megfelelt az elvárásoknak, a versenyzők felkészültek és lelkesek, kiváló produkciók születtek. A szakemberek az elmúlt negyven év szisztematikus munkája eredményének tekintik, hogy a népzene, a népies műzene és a világzene a szereplők tudatában is különvált, s a jelentkezők kizárólag „tiszta forrásból” merítettek. A műsorokat Novák Péter és Herczku Ágnes vezeti. (k)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?