FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN : Aranycsepp I. / La Petite Afrique

A Blv Barbèsen haladunk, a Sacré Coeur mögött, ahová a turisták már nem csorognak le – szerencsére – a Montmartre dombjáról. A bal oldal már a quartiere de la Goutte d’Or, azaz Aranycsepp negyed. Hatalmas a tömeg, mintha csak valamiféle népünnepély lenne, mindenki siet valahova, kisebb csoportok ácsorognak a járdaszegélyen, pöfékelnek, dumálnak, mindenki árul valamit, akár a járdán kiterített pokrócon, akár a nyitott üzlet előtt álldogálva – mérget vennék rá, hogy itt lehet a legolcsóbb – s nyilván legócskább – cipőt venni a városban, már akár 5-7 € értékben. Annyira elvakít a nap, hogy a házak homlokzatát sem látom, azt hihetném, Afrikába csöppentem: többé és kevésbé sötét bőrű emberek forgatagában Nyugat-Afrika tarka női viseletei, vagy thobet és jubbát viselő magrebi férfiak tűnnek ki az utcai viseletek hétköznapiságából, amelyekkel a városban máshol is találkozunk – csak épp kisebb koncentrációban. 

A negyed, helyén valaha La Chapelle falu szőlőskertjei voltak, a 19. század közepén kezdett beépülni, nevét is az itt termelt borról kapta, a szüreti mulatságai pedig elég kétes hírűek voltak. Mindig is szegény munkásnegyed volt, tele kelet-európai, spanyol, olasz bevándorlókkal, a dekolonizáció időszakában leginkább kongóiak jöttek, majd a hatvanas években magrebiek, főként algériaiak a háború után. A nyolcvanas években a frankofón nyugat-afrikai bevándorlók domináltak. La Petite Afrique, így nevezik ma a negyedet. 

Elkanyarodunk a Rue Dejeanra, itt kezdődik az a piac, amelyen egész Afrikából kapunk árut, ízeket, illatokat. Sózott és hűtött halak, ismerős és teljesen beazonosíthatatlan gyümölcsök és zöldségek vesztegelnek a standok ládáiban, különféle ételek, illatos pálmalevélbe csomagolt, ki tudja, miféle finomságot rejtő étkek, fűszerek, nyárson sütött bárány (ilyet néha Szarajevóban is látni), ürüfejek (állítólag tuniszi ételkülönlegesség), sőt, élő csirkét is lehet venni. 

A városban talán e negyedben a legmagasabb a gentrifikáció, az itt lakók több mint 40%-nem tősgyökeres, s a lakosság átlagéletkora is a párizsi átlag felett van. Az átlagkereset persze jóval az alatt. Megyünk beljebb és beljebb, ritkul a tömeg, kószálunk az utcákon, tarka nyugat-afrikai kelmékben pompázó kirakatok, parókákat és borotválást kínáló fodrászatok, élelmiszerüzletek Togo, Elefántcsontpart, Haiti ételeivel és fűszereivel, könyvesboltok francia és arab könyvekkel. Fehér emberrel ritkán találkozni, de mindez nem sokat számít, nem érzékelni semmi veszélyt. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs bűnözés, csak pusztán annyit, hogy a tényeket nem kell xenofób elfogultságokkal fűszerezni. Van itt minden, kóser étterem (Chez Guichi) a halal élelmiszer mellett, a kapedlit viselő étteremvezető az arabul beszél a tunéziaiakkal az resti előtt. A negyed zsidó közössége is átformálódott: a kelet-európai, főként a kisinyovi pogromot követő menekültek telepedtek meg előtt, majd az algériaiakkal, tunisziakkal, marokkóiakkal érkező szefárdok. Így alakult a közeli zsinagóga, a Kedouchat Lévi közössége is a Rue Doudeauville-en. Az együttélésnek persze megvannak a nehézségei. A Sátán (Azazel, Iblisz) elkeveredik a népek között. 2006-ban a marokkói zsidó felmenőktől származó 23 éves, mobiltelefonokat árusító Ilan Halimit egy gengsztercsapat azt hívén rabolta el, hogy minden zsidó gazdag, s így zsarolható. Halimi háromheti kínzás után belehalt sérüléseibe. Az eset a gang neve után l›affaire du gang des barbares címen híresült el. Vajon számít-e a barbár gonosztevők származása, nyelve, nemzetisége, sőt vallása – már ha egyáltalán lehetséges vallás, mely az igaz helyett az aljast hirdeti?

A kérdést az utóbbi évek párizsi borzalmas neo-antiszemita támadásai után is feltehetjük. Ugyanis nemcsak a Kedouchat Lévi közössége fogyatkozott meg az utóbbi időben, a francia zsidók aliázása általános jelenség – s említsük meg, a támadások nem itt, a 18. kerületben történtek. A „Je suis Charlie” szlogenjét az El Al járatára egyirányú repjegyet foglaló zsidók maliciózusan „Je suis parti”-ra cserélik („elmentem”).

Száz Pál