Kultúra

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: A szentek városa VII. / A szent asszony

Keresztbe-kasul bejártam a Napos-oldalt, tűvé tettem érte mindent a mahalákban és a mezaristanokban (temetőkben), de sehogy sem sikerült meglelnem a város egyetlen női szentjének csodatévő sírját.
Száz Pál

2018. december 16. 15:04

- A szerző felvétele

Már a neve is varázslatos: Merdžan kaduna – két török szó. A kaduna (házi)asszonyt, feleséget jelent, a névként használatos merdžan pedig korallt. A felgyűjtött szóbeli források más szarajevói női szentet nem említenek, róla azonban sok mindent tudnak, például, hogy a sírja a Ravne Bakije temetőjében nyugszik. Ahol pedig hiába kerestem. Talán ki sincs jelölve, s még ha olvasni tudnám régi turbános sírkövek feliratát, sem találhattam volna meg. 

Pedig ott kell lennie valahol a régi Vratnik felett, az egykori és egyetlen városfal környékén – már ezekből csak a tornyok maradtak, a fehér, a sárga és a piros (Bijela, Žuta, Crna tabija). Eredetileg öt volt belőlük – három kaputorony (kapi-kula) pedig ma is áll. A mendemonda szerint ugyanis, amikor a falat építették (Savoyai Jenő brutális pusztítása és az Oszmán Birodalom megrendülése után), egy szakaszon sehogy sem tudták felhúzni. Az emberek kézről kézre adták a köveket, a habarcsba tojást kevertek, hogy az erősség tartós legyen. De Ravne Bakije egy részén tehetetlenek voltak. „Amit nappal felépítettek, éjszaka leomlott.” Egy vén kőműves tanácsára aztán előkerítették a hodzsát, akinek bölcs szavára mindig hajlottak, hátha tud segíteni. Az pedig így válaszolt: „Bizonyára egy szent ember fekszik a földben. Ha a sírját elkerítitek, biztosan megbékél.” „De mi legyen a fallal, hodzsa?” Mire az megvonta a vállát: „Kénytelenek lesztek kikerülni a sírját.” Így görbült a fal  Merdžan kaduna sírja körül. 

Minden kulturális különbözőség ellenére a történet ismerős lehet. A reggelre ledőlő fal az összeurópai folklór tarka szövétnekének ugyanarra a szálára kapcsolódik, amely magyarul a Kőmíves Kelemenné balladájában Déva várához, a délszlávoknál pedig az albániai Shkodra/Szkutari városához fűződik. Az etnográfusok szerint az ősi építési áldozat emlékével van dolgunk. A Szkadar építése (Zidanje Skadra) című epikus éneket 1815-ben egy hercegóc guslartól (énekmondó) gyűjtötte Vuk Karadžić – Jacob Grimm fordította németre, Goethe rajongott érte, szintén lefordította. 

De nem ez a történet volt az, amely miatt a Merdžan kaduna nyomába eredetem, hanem az, amelyik az életéről mesél. Létező alakról van szó ugyanis, azt is tudjuk, hogy a hidzsra 1107. évében született (1695–96). Állítólag a város széli Goricán lakott. A tűrés és állhatatosság erénye ugyanis szilárdabb jellemmé formálta, mint a városfalat bárha, s bármennyi tojás árán formálhatták volna építői. Nyilván több női szent is lehetett Szarajevóban, akik kihulltak a kollektív emlékezetből. Evlia Cselebi például egy Deli Nisa kadunát említ, az imába visszavonult zárkózott asszonyt, aki rajongó, ihletett állapotban úgy járkált, mintha se nem látna, se nem hallana. Az ihletettség (ilham) azonban olyan tulajdonság, amely sok szentet jellemez. A Merdžan kaduna sorsa azonban világosan női sorsként mutatkozik meg: nemcsak hogy eltűrte, hogy alkoholista férje rosszul bánik vele, üvölt rá és csicskáztatja, sőt, üti-veri! E jelenség mára nem tűnt el. Efféle igazságtalanság hallatán a világi elme felháborodik. Tüzetes kutatásba kezdtem, hogy olyan történetet találjak Merdžan kadunáról, ahol ő jóként győzedelmeskedik (az evijákat gyakran egyszerűen csak jónak [dobri] mondta a nép), a rossz pedig elnyeri mesei büntetését. A világ azonban nem a mesei logikát követi. De a szentek sem, sem a meséjét, sem a világét. A szentek máshogy működnek. Nemcsak tűrnek, de lelkesednek (ilham) is, tudják, hogy a test és a fájdalom mulandó, a lélek szabad, úgy tűrnek, mint Merdžan kaduna, aki finom kelmével bugyolálta be férje botját. De nem a végét, hanem a nyelét, hogy a kéz el ne fáradjon használata során.

Dzsender-ideológiáktól összezavart világunkban nem volt egyszerű, míg megbékéltem Merdžan kaduna történetével. Zavart, és szégyenkeztem miatta. A történet kapcsán sok minden megidéződik, nemcsak a nők helyzete az iszlámban, hol a hívő Allah szolgájának tekinti magát (a rob szó különben is szépen összecseng a magyar rabbal), hanem a mi keresztény, nyugatinak oly szívesen vélt világunkban. Zavart, hogy a nő választás híján alárendeli magát, s ezért még szentté is avatják őt. A helyzetet persze bonyolítja az is, hogy az evliják közül egyáltalán nem szorulnak ki a nők, sőt: Goldziher Ignác a szentek kultuszáról írott klasszikus tanulmányában egy teljes fejezetet szentel a kérdésnek. 

A szegény asszonyt szentté avató társadalom pedig, akit elhamarkodottan ítéltem meg, közszájon tartotta a mondást, melyszerint egy asszony negyven nap alatt szentté válhat, míg egy férfinek erre negyven év sem elég. 

Csak mikor újra foglalkoztatni kezdtek Merdžan kaduna történetei jöttem rá, hogy azért nem találtam a sírját, mert valójában nem is hittem benne. Akkor még nem tudtam, hogy egyáltalán nem az a lényeg, hogy nőről van szó. Hanem az alárendeltségről, amely ránk szabatott, arról, hogy e világban mind rabok vagyunk, s tűrnünk kell – ebben segítenek a szentek. Merdžan kaduna én vagyunk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a nagymihályiak ellen

Törékeny lelkű tinik az összeomlás szélén

Illegális bevándorlókat fogtak Párkányban

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Meggyilkoltak egy 38 éves nőt Rimaszombatban, a feltételezett elkövető is meghalt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?