Félix és Rose

A reptér tipikusan az a hely, ahol korunk felgyorsultságát megfigyelhetjük. Az emberek kontinenseken átrepülve rohannak a dolgukra, nem érnek rá egymással foglalkozni. Félix (Jean Reno) és Rose (Juliette Binoche) egy zsúfolt váróteremben találkoznak és egy kölcsönkért mobiltelefonnak, no meg a légiirányítók sztrájkjának köszönhetően újra és újra összeakadnak. Kénytelen-kelletlen töltenek együtt pár órát, melyet szókimondó beszélgetésekkel próbálnak átvészelni. De megannyi veszekedés után, amikor végre mindketten folytathatnák saját életüket, ez a két magányos ember váratlanul azon kapja magát, hogy már nem is nagyon akar elszakadni egymástól.

Talán a legnehezebb egy romantikus vígjátékot különlegessé tenni. A műfajnak megvannak a maga bevett, sőt elvárt szabályai, ilyen megszorítások közt pedig az eredetiség több mint luxusnak számít. A Félix és Rose persze nem akar hagyományos lenni, ez a törekvése viszont inkább a kárára válik, mint a hasznára. Daniéle Thompson újat és többet kíván nyújtani, ám – főleg eleinte – nem tudja, hogyan is tegye: igényes szeretne lenni és emiatt nem hagyja érvényesülni alkotása komikus oldalát. A rendező szerencsére még időben észreveszi, hogy ez így nem fog menni és az egyszerűbb utat választva a könnyed szórakoztatás mellett teszi le a voksát. Jópofa civakodások, megható véletlenek – Thompson hozzáértően használja ezeket a bevett eszközöket, mindezt természetesen a már jól ismert franciás bájjal megfűszerezve.

A két főszereplő, Jean Reno és Juliette Binoche párosából elsősorban a férfi emelhető ki. A machó alakítások sora után a színész egy kellemesen sikerült váltással lepi meg a közönséget. Míg Binoche sokadszorra is az aranyszívű, de sebzett madárkát játssza (igaz, változatlanul jól), addig Reno a félszeg, összeomlás szélén álló Félix szerepében bizonyítja, hogy nem csak egyféle karakter megformálásában rejlik tehetsége. Az újszerű megjelenést eleinte még szokni kell, de ahogy idővel maga a film, az ő párosuk is működni kezd. Első veszekedésük után már megnyugtató kiszámíthatósággal haladunk a végkifejlet felé, amit, ha az alkotók nem nyújtanának el, akkor filmjükről egyértelműen pozitív összbenyomással távoznánk. Ám az író-rendező Thompson mentségére szolgáljon, hogy minden hibája ellenére a Félix és Rose szerethető kis mozi lett, csak hát nem a nagy ő. (mozinet)

Félix és Rose (Décalage horaire / Jet Lag), színes, francia film, 91 perc, Rendezte: Daniéle Thompson, Szereplők: Jean Reno, Juliette Binoche, Sergi López