Felhívás – 1968-as események

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, tevékenységének országos jellegére építve, 2008 júniusában az 1968-as (cseh)szlovákiai események kapcsán nagyszabású és több hónapig látogatható, kísérő rendezvényekkel is gazdagított, visszanéző kiállítás megnyitását tervezi.

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, tevékenységének országos jellegére építve, 2008 júniusában az 1968-as (cseh)szlovákiai események kapcsán nagyszabású és több hónapig látogatható, kísérő rendezvényekkel is gazdagított, visszanéző kiállítás megnyitását tervezi. Szándékunk egy igaz és minél teljesebb történelmi képet nyújtó, tehát eredeti dokumentumokat is lehető legnagyobb számban bemutató tárlat közönség elé tárása. Ezért arra kérjük mindazokat a magánszemélyeket, közületi intézményeket, társadalmi szervezeteket, akik és amelyek az 1968-as Prágai Tavasz időszakának, illetve az 1968. augusztus 21-ei s az azt követő napok eseményeinek korhű és eredeti fotóinak, írásos dokumentumainak (táviratok, munkahelyi állásfoglalások, a katonai megszállás elleni tiltakozások, a Csemadok 1968. március 12-ei kisebbségi alkotmánytörvény javaslatához fűzött vélemények és más, az időszakhoz fűződő okmányok, bizonyítékok) birtokában vannak és azokat kölcsönözni, esetleg a Múzeum tárgyi gyűjteményének bővítésére is fel tudják ajánlani, szíveskedjenek ezt 2008. május. 12-ig megtenni az alábbi postacímre:

SNM – Múzeum kultúry Maďarov na Slovensku, Žižkov ul. 18, P.O.BOX 13, 810 06 Bratislava 16. Egyéb elérhetőségeink: tel: 02/59207253, email: [email protected]. (szmkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?