Felfrissül a Destiny’s Child?

Nem kizárt, hogy az év végéig tartó alkotói szabadság után 2004-ben kvartettként tér vissza Amerika egyik legnépszerűbb lánycsapata, a Destiny’s Child. A Beyoncé Knowles és Kelly Rowland szólókarrierje miatt jelenleg parkoló pályán lévő együtteshez ugyanis a hírek szerint csatlakozhat Beyoncé húga is.

Nem kizárt, hogy az év végéig tartó alkotói szabadság után 2004-ben kvartettként tér vissza Amerika egyik legnépszerűbb lánycsapata, a Destiny’s Child. A Beyoncé Knowles és Kelly Rowland szólókarrierje miatt jelenleg parkoló pályán lévő együtteshez ugyanis a hírek szerint csatlakozhat Beyoncé húga is. A menedzsment egyelőre nem nyilatkozott ez ügyben. A fiatal lány 2000 őszén néhány alkalommal már fellépett a Destiny’s Child tagjaival, helyettesítette Kellyt, aki két törött lábujja miatt nem tudott színpadra lépni. Azt egyelőre nem tudni, hogy Solange végül valóban csatlakozik-e a lányokhoz, ám az biztos, hogy semmiképp sem marad munka nélkül, amennyiben mégsem következne be a bővítés. Az énekesnő ugyanis már a második szólóalbumát készíti, amely várhatóan jövő év elején lát napvilágot.

A Destiny’s Child egyébként kvartettként kezdte pályafutását. A kilencvenes évek közepén Beyoncé Knowles, Kelly Rowland, LaToya Luckett és LaTavia Roberson énekelt az együttesben. 2000-ben LaToya és LaTavia búcsút intettek társaiknak, a menedzsment menesztette őket, helyükre Michelle Williams és Farrah Franklin lépett. Az utóbbi hölgy mindössze öt hónapig énekelt a csapatban, azóta a Destiny’s Child trió.

Mathew Knowles, az együttes menedzsere szerint a lányok 2004 elejétől ismét nekilátnak a közös munkához, ezzel ellentétben lánya, Beyoncé azt állítja, hogy csak jövő év szeptemberében folytatódik a csapat pályafutása. Ha ebben a kérdésben nem is értenek egyet, annyi bizonyos, hogy a Destiny’s Child semmiképp sem oszlik fel. (z,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?