A Trepp színházi platform művészei (Fotó: Kiss Gábor Gibbó)
Feketekomédia egy fiatal csapat előadásában
Úgy tűnik, végre bemutatkozhat a nagyközönség előtt a Trepp színházi platform, amelyet a pozsonyi Színművészeti Főiskola magyar ajkú hallgatói alapítottak. Első előadásuk, az Ádám almái már tavaly október végére elkészült, de csak holnapután, március 9-én lesz a hivatalos premier.
Anders Thomas Jensen azonos című, nagy sikerű filmjét nyilván sokan látták. Ezt alkalmazta színpadra Rédli Károly, akinek pályakezdése nem alakult szerecsésen: a kassai Tháliában általa rendezett Parasztoperát például teljesen „elmosta” a pandémia, alig néhányszor tudták közönség előtt játszani.
Az Ádám almái egy abszurd feketekomédia, mely bibliai motívumokra épül. Közmunkára ítélt furcsa emberek közössége lakja Ivan Fjeldsted plébániáját. Ivanoptimista világnézetével és az emberiségbe vetett rendíthetetlen hitével igyekszik összetartani az itt élőket: Gunnart, a valaha nőket erőszakoló lecsúszott alkoholistát és Khalidot, a pakisztáni származású benzinkútrablót. Ide érkezik meg a neonáci Adam. Ivan így üdvözli: „Gonosz emberek nem léteznek. Mi az ilyenekben nem hiszünk.”
Az előadás szereplői Hostomský Fanni, Melecsky Kristóf, Hégli Bence, Szebellai Dániel/Peter Kiss, Katona Eszter és Michal Noga, zongorán közreműködik és egyben az előadás zeneszerzője Ján Cibula. A díszletet Anna Revická, a jelmezeket Lea Šaryová tervezte. Az előadás produkciós asszisztense Csikmák Kati.
A Trepp célja egy olyan színházi közeg kialakítása, ahol az alkotók szabadon kísérletezhetnek magas fokú művészi élményt garantálva. Fontosnak tartják a magyar és a szlovák szcéna közeledését és összekapcsolását is, ennek érdekében magyar nyelvű előadásaikat szlovák felirattal tűzik műsorra, illetve fordítva. Ez az Ádám almái esetében sem lesz másképp. A bemutató az Ifjú Szivek Táncszínházban lesz szerdán 20 órától, további előadások ugyanott, ugyancsak 20 órától: március 13-án, március 23-án és március 27-én.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.