Fehér Renátó: Európaterminál (forever’s gonna start tonight)

Elég volt ennyit kérdeznie, hogy tudjam: komoly gond nem lesz ezzel a szerelemmel, tíz évig legalább. Ausztriába járt akkor mindenki Gorenjéért, de az ő Polskija talán el sem bírt volna egy Gorenjét. December 28-a volt, ezerkilencszáznyolcvankilenc. A falat akkor már másfél hónapja bontották, szóval az ujjunkat kicsit ritmust vesztve tartottuk csak a történelem ütőerén. Húszéves voltam, és bármire alkalmasnak találtam a két ünnep közötti tátongást, csak a kitöltetlenségre nem. Horror vacui. Ilyenkor jön általában a bridge-rész bármelyik működő popdalban. Szélárnyékból, lesből, kontrából kebelezni be a jövőt, ha már úgy rendelkezett a világrend, hogy ott ácsorogjon előttünk: magas minőség, alacsony ár. Pedig az örökkévalósághoz tűnt hasonlónak egy Polskival érni el Berlinig. Forever’s gonna start tonight – énekelte akkor már félévtizede a Bonnie Tyler, de ugyanaz a dauer nekem csak néhány héttel korábban került a hajamba.

*  *  *

Ha a húgom tudott volna erről a viszonyról, akkor biztosan azt mondta volna, hogy igazi szerelem mögött nem pereg világpolitikai filmhíradó. Hogy se egy tüntetés, se egy újratemetés nem valódi randi. Mert az igazi szerelem kitakarja a történelmet, az időt: igézve állni soká, csöndesen, percek mennek, ezredévek jönnek. Vagy mint a Bonnie Tylernél – ugyanaz a sor az épp ma éjjel szárba szökkenő örökkévalóságról. Szóval az első csók alatt maximum Poptarisznya szól, és semmiképp nem a Panoráma-főcím. Így az a mondat egyszerűen nincs, hogy a Tienanmen téri napokban szeretkeztünk először. Ha pedig mégis van, akkor ez szolgál némi magyarázattal arra nézvést, hogy miért csak fél évvel később, karácsonykor, a Ceaușescu-kivégzés estéjén mutattam be a szüleimnek. Egy barátként, akivel Berlinbe megyünk falat bontani.

*  *  *

A forrongó Csehszlovákián viszonylag gyorsan átjutottunk, mert Csehszlovákia akkorra már nem forrongott. A hetekig tartó tüntetések után mostanra kiürültek a közterek és újrateltek a kocsmák, a Szövetségi Gyűlés pedig épp aznap választotta elnökké Havelt, amikor áthajtottunk ezen a testvéri országon. Egyikünk sem először járt külföldön, a közös élmény és emlékezet mégis visszadatálta ezt a túrát elsőnek. Fordul ez elő a szüzesség elvesztésével is. Még szerelem és kronológia szövedéke is fölfeslik néha valahol.

*  *  *

Berlinben aztán ismerős híján nem jutott olcsó szállás, és a falbontás sem úgy zajlott, ahogy otthonról, kisvárosi kalákás rutinnal elképzeltük. Akkor már ötven órája nem nagyon aludtunk, és beteljesülni látszott Bonnie Tyler tanácsa, jóslata, átka. Pedig az örökkévalósághoz addig én a mozdulatlan változatlanságot kötöttem, miközben körülöttünk és bennünk minden áramlás volt, de kétnapnyi álmatlanság újradefiniál számtalan fogalmat. Végül a kocsiban aludtunk pár órát, miután a hátsó ülésen még szeretkeztünk holtfáradtan, hogy ebből a műfajból is meglegyen az első. Másnap megnéztük a falat, a nagyja maradt, aztán hazaindultunk. Az örökkévalóság aznap éjjel tényleg beköszöntött, de akkor nem tartott tovább néhány hónapnál. Csak azóta újrakezdődik folyton.