Ez még csak a kezdet

Tömött folyosók, egymást taposó, könyvekkel teli szatyrokat cipelő emberek, tömegnyomor a könyvbemu-tatókon, kígyózó sorok a dedikáló írók asztala előtt. Mi ez? Valami sci-fi? Hiszen állítólag ma már szinte senki sem olvas, és még ennél is kevesebben vásárolnak könyveket. Vagy mégis?

Az április 21. és 24. között zajlott Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lenni egyszerre felemelő és klausztrofób érzés, nem beszélve az említett tudományos-fantasztikus nüanszokról, amikor az ember fejcsóválva néz össze a tömegben egy-egy kortárs íróval, konstatálva, hogy a túlhajszoltság és a napi négy-öt kávé felettébb érdekes látomásokat eredményezhet.

A világirodalom ünnepe

Tavaly ilyenkor hozzávetőleg 60 ezer ember fordult meg a Millenárison négy nap leforgása alatt. Az idei adatokat még nem kaptam kézhez, de megkockáztatom, hogy ennél is többen voltunk a világirodalom ünnepének kikiáltott könyvvásáron. A magyarországi kiadók zöme a júniusi, Vörösmarty téri Ünnepi Könyvhétre tartogatja legnagyobb hazai ászait, külföldi szerzőinek friss köteteit viszont áprilisra „izzítja”. És mivel tájainkon pont azok éheznek a leginkább a könyvekre, akik egyébként is (szinte) éheznek, minden kiadó 20–30 százalékos kedvezménnyel kínálja az új köteteket. Hát ezért a nagy tülekedés.

Őszinte leszek: eddig fogalmam sem volt, kicsoda Jostein Gaarder. (Ha élőben beszélgetnénk, most tartanék egy hosszú hatásszünetet, hogy regisztráljam a visszajelzéseket, olyasmiket, hogy „én bezzeg ismerem”, vagy „nahát, pedig egy világhírű norvég író”.) A fesztivál azzal kezdődött, hogy ez a világhírű norvég író a megnyitón megkapta a Budapest Nagydíjat, aztán beszélgettek vele a Teátrumban. Dugig volt a terem. Szombat délután Gaarder három órán keresztül folyamatosan dedikált. Nem túlzok, volt, aki negyven percet állt sorba egy aláírásért. Mostantól kötelező olvasmány számomra az Anna világa, ami az előző, Sofie világa című kötet folytatása, szóval a kályhánál kell kezdenem az ismerkedést. Tömören: Gaarder komoly filozófiai kérdéseket világít meg közérthető módon, történetbe foglalva, mindenki számára befogadhatóan, nagy hangsúlyt fektetve a környezetvédelemre, közös „földlakói” felelősségünkre is.

Idén ismét volt jubilánsok köszöntése, valamint európai elsőkönyvesek bemutatkozása. A nyugatról érkező fiatal írók mindegyikének van már ügynöke, aki mindent intéz helyette, az interjúktól kezdve a felolvasásokon át egészen a fordításokig. A kiadókkal is az ügynökök tárgyalnak, nem a szerzőnek kell bizonygatnia, hogy ő mennyire jó...

Egy új fordítónemzedék

Idén Szlovákiai volt a könyvfesztivál kiemelt vendége. Lapunkban sokat foglalkoztunk már e témával, megírtuk, hogy csaknem negyven szlovák kötet látott napvilágot magyarul, a mesekönyvektől a regényeken át az antológiákig, illetve, hogy a szlovák kulturális tárca 200 ezer eurót szánt erre a projektre.

Nos, a magyarítások nagyon jól sikerültek; egy új fordítónemzedék jelent meg az utóbbi években, melynek tagjai nemcsak az agyukat adják kölcsön a szlovák szerzőknek, hanem rálátásuk is van mindkét színtérre, azaz tudják, mit érdemes lefordítani. A magyar kiadók zöme pedig sajátjának tekinti a szlovák szerzőt, reklámozza, futtatja, recenziókat írat róla, foglalkozik vele. Daniela Kapitáňová például, akinek tizenhat év után végre magyarul is megjelent már-már világhírű (14 nyelvre lefordított) kötete, a Könyv a temetőről, meghatottan mesélte, mennyi szeretetet kapott magyar irodalmároktól és olvasóktól a négy nap alatt.

Kérdés persze, hogy nem túlzás-e ez a „szőnyegbombázás”, hogy lesz-e piaca Magyarországon a kortárs szlovák irodalomnak. Tudni kell, hogy évente átlagosan 3–4 szlovák szerző kötetét fordítják magyarra, és ezek a könyvek szinte kizárólag hazai magyar kiadóknál jelennek meg.

Ugródeszka lehet

Az is tény, hogy Szlovákia fennállása óta csak kétszer volt kiemelt vendég, egyszer Prágában, egyszer pedig a Bolognai Könyvvásáron, amely a gyermekirodalom legrangosabb európai seregszemléje. A budapesti szereplést ugródeszkának is tekintik a nyugati könyvfesztiválokra.

„Nagyon sok múlik ezen a mostani budapesti szereplésen. Most dől el, be tudunk-e törni szerzőinkkel a nemzetközi könyvpiacra. A szlovák pavilon rendkívül látogatott volt a könyvfesztiválon, sokan érdeklődtek a programjaink iránt, és szervezési szempontból is sokat tanultunk ez alatt a négy nap alatt. Az elkövetkező hetekben várni és gyűjteni fogjuk a reakciókat, például a magyar sajtóban megjelenő cikkeket. Köszönjük a budapesti Szlovák Intézet segítségét, nélkülük nem boldogultunk volna. És bízom benne, hogy ez még csak a kezdet, egy hosszú barátság kezdete” – mondta lapunknak Miroslava Vallová, a pozsonyi Irodalmi Információs Központ vezetője. Azt is hozzátette, reméli, hogy a jelenleg még óvatos magyar kiadók szakmai és piaci sikert tapasztalva a továbbiakban is nyitottak lesznek az együttműködésre. Akkor is, ha a következő fordításkötetek kiadását már nem támogatja jelentős összegekkel a szlovák állam.