Évadkezdés nagy lendülettel

dd
Komárom |

A Komáromi Jókai Színház úgy kezdi ezt az újabb bizonytalan évadot, mintha lenne holnap. Persze ez a helyes hozzáállás. Az utóbbi másfél év őket is megviselte, de egyfajta túlélő tanfolyamnak tekintették, ahol rögtönzést, alkalmazkodást és újratervezést oktatnak. 

A szezon a Bérletek éjszakájával kezdődik holnap 20 órakor a Klapka téren. A másfél órásra tervezett zenés gálát a Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ közösen szervezi, magyar dalokkal, sanzonokkal, a Budapest Bárra emlékeztető hangulatban, a társulat színészei és vendégművészek (Rák Viki, Szvrcsek Anita) előadásában. Kísér a művelődési ház zenekara, Lakatos Róbert vezetésével. „Ezzel a rendezvénnyel szeretnénk megköszönni bérletes nézőink bizalmát, és persze lehetőség lesz az új bérletek megvásárlására. Itt mutatkozik be a színház kórusa is, amelynek érdekessége, hogy nemcsak színészek a tagjai, hanem súgó, ügyelő, rendezőasszisztens, sőt gazdasági szakember is. Mindenki nagyon élvezte a próbákat, a jövőben szeretnének kialakítani egy hosszabb repertoárt” – tudtuk meg Varga Emesétől, a színház művészeti vezetőjétől. 

A korábbi évekhez képest idén minden bérlet eggyel több előadást fog tartalmazni, azaz öt helyett hatot. További újdonság, hogy a megszokott bérleteken kívül két új bérletházzal gazdagítja kínálatát a színház. 

A Prah előadásaiból három elmaradt az évad végén betegség miatt, ezeket szeptember elején pótolják. A többi bemutatott kétszereplős előadást (Csendes ház, Temetés, Emigránsok) sem szeretnék levenni a repertoárról, bérleten kívül is fogják játszani őket. A stúdióbérletesek szeptemberben láthatják az elmaradt Hamletet, amely pozsonyi magyar színművészeti egyetemistákkal készült, Matusek Attila rendezésében. 

Szeptember 17-ére tervezik egy Pirandello-darab, a Hat szereplő szerzőt keres bemutatóját Michal Vajdička rendezésében, amely az előző évadból csúszott át őszre. 

„A stúdiószínpadon Rédli Károly már javában próbálja a színészekkel Schwechtje Mihály Az örökség című kortárs drámáját, ennek bemutatója október 7-én lenne – reméljük, meg tudjuk tartani. A kultúrában dolgozók ugyanis felkészültek arra is, hogy a nyaralók hazatérése, illetve a pápalátogatás után a járványhelyzet romlani fog, és megint jönnek a korlátozó rendeletek. Ez a darab egyébként nagyon komoly témát feszeget, a cigánykérdéshez és a gyerekkereskedelemhez való viszonyunkról szól. A belügyminisztériumtól kaptunk rá anyagi támogatást, mert ők is fontosnak tartják a darab témáját a társadalom szempontjából. Úgy tervezzük, hogy később elvinnénk az előadást Gömörbe és a keleti régiókba is, mert ott még hatványozottabban mutatkoznak ezek a problémák”.

A tájolással kapcsolatban annyit tudtunk meg a művészeti vezetőtől, hogy a színháznak vannak meghívásai, illetve tavaly óta húzódó „adósságai” a távolabbi régiókban, de jelenleg a fogadó fél is mindenütt óvatosan tervez, így nem tudni, mikor, milyen feltételek mellett valósulhatnak meg ezek a fellépések. Elsőként vélhetően a Prahot és a Csendes házat láthatják majd a távolabbi nézők, de lenne igény például a júliusban bemutatott A vén bakancsos és fia, a huszár című zenés népszínműre is, Dráfi Mátyás főszereplésével és Eperjes Károly rendezésében.

„Ami a tájolásnál is nagyobb probléma számunkra, az a diákelőadások sorsa. Sajnos tavaly az összes elmaradt, hiszen a járvány miatt sem minket nem engedtek be az iskolákba, sem a diákokat a színházba. Az idei szezonra még nem is hirdettük meg a diákbérleteket, hiszen nem látunk a jövőbe, és előbb az adósságainkat kell törlesztenünk. Egyelőre az az egy biztos, hogy Garajszki Margit adaptál és rendez egy kamaramesét, a Mátyás sípját, egy színésszel, Bernáth Tamással, illetve egy zenésszel. Ez óvodákban, iskolákban is előadható lesz, persze az aktuális járványügyi rendeletektől függően” – mondta Varga Emese.

Némi öröm az ürömben, hogy a diákelőadások körüli bizonytalanság miatt nőtt a színház kapacitása, ezért a szokásos öt helyett ebben az évadban hét nagyszínpadi bemutatóval készülnek. Látható lesz például Komáromban Henrik Ibsen Peer Gynt című drámája, a címszerepben Gál Tamással, amely annak idején a Soproni Petőfi Színházban került bemutatásra Pataki András rendezésében, és nálunk is játszották már néhányszor. 

Az eredetileg tavaszra tervezett, Mikszáth A beszélő köntöséből készülő nagyszabású, zenés-táncos előadás az évad végére csúszik, ezzel az ősbemutatóval készülnek zárni a szezont. A zenét Lakatos Róbert írja hozzá, a dalszövegeket Laboda Róbert, a koreográfus Juhász Sándor, a rendező pedig Gál Tamás. 

A bérletekhez visszatérve két újdonságról is beszámolt a színház művészeti vezetője. A Semmelweis-bérletet a régió egészségügyi dolgozóinak szánják, az ötlet pedig onnét jött, hogy amikor Mokos Attila kezdeményezésére egy Prah-előadással hálálták meg a kórházi alkalmazottak fáradhatatlan szolgálatát, kiderült, hogy sokan közülük máskor is szívesen mennének együtt színházba, hiszen szinte csak a műszakok alatt találkoznak. 

A másik új bérlettel a távolabb élőknek igyekszik kedvezni a színház. A helyi önkormányzatokkal együttműködve lehetővé teszik, hogy külön buszokkal azok is eljussanak az előadásokra Léváról, Ipolyságból, Zselízről és a környező falvakból, akik egyénileg nem indulnak el Komáromba. 

A többi tervezett előadásról most nem szóltunk részletesen, de ami késik, nem múlik, illetve mindent a maga idejében. Szurkolunk a színháznak, és persze a nézőknek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?