Esterházy Péter, a legnagyobb király

A Hévíz művészeti folyóirat szerkesztői arra kértek tizenegy szerzőt („nemzeti 11”), hogy írjanak tizenegy novellát, amelyekben a trianoni döntés valahogy másképp történik meg – ezen felhívás eredménye lett a kötet. A téma máig puskaporos hordónak számít a közéletben, vagyis a kezdeményezés meglehetősen bátornak tekinthető: könnyen fordulhatott volna az egész revizionista fantáziák kiélésébe, hamis nosztalgiázásba vagy az elszalasztott lehetőségek feletti kesergésbe. Szerencsére a szerzők (Egressy Zoltán, Zoltán Gábor, Csabai László, Papp-Zakor Ilka, Berniczky Éva, Szélesi Sándor, Kácsor Zsolt, Mán-Várhegyi Réka, Selyem Zsuzsa, Szalay Zoltán, Horváth László) egyike sem esik ilyen hibába. A két szerkesztő, Cserna-Szabó András és Fehér Renátó a könyv címét – némi módosítással – egy Örkény-egypercestől kölcsönözte, amely az antológia mottójaként mindjárt az elején megadja az alaphangulatot. Ugyan egyik novellát sem hasonlítanám közvetlenül az egypercesekhez, de az ezekere jellemző éleslátó, humanista, humoros – és olykor groteszk – megközelítés nem áll messze a kötetben szereplő írásoktól sem.

Ablonczy Balázs előszava egy történész szemszögéből járja körbe a „mi lett volna, ha” kérdést, meggyőzően érvelve amellett, hogy ez a megközelítés nem is olyan történelemidegen, mint elsőre hinnénk. „A lehetőségek vizsgálata része a történész mérlegelő munkájának” – írja, de ezzel párhuzamosan felvázolja az efféle közelítésben rejlő buktatókat is, gyorsan cáfolva néhány közkeletű Trianon-legendát. Ablonczy nem tartja valószínűnek, hogy egy-két változás komoly fordulatot hozott volna a történelem menetében, mégis amellett érvel, hogy érdemes kísérletezni a kontrafaktuális történetírással. Megóvnak ugyanis a történelmi determinizmustól („azért történt így, mert másképp nem történhetett”), és élesebben vetnek fel bizonyos kérdéseket egy másik, alternatív univerzum szempontjából.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kötet szerzői éltek a lehetőséggel, és elképesztő ötletek garmadáját zúdítják az olvasóra. A tizenegy novella között mindenki megtalálhatja a neki tetsző írásokat. A könyv meglehetősen erősen kezd Egressy Zoltán A fekete hold éjszakáján című írásával: Georges Clemencaeu visszavonul a politikától, és egy olyan lángoló, humanizmustól átfűtött színdarabot ír, amelynek köszönhetően véget ér a háborúskodás, a béke korszaka köszönt az emberiségre. És az egész Ady Endre öngyilkosságával indul, aki leveti magát az Eiffel-toronyból Párizsban. Zoltán Gábor novellájában (Mielőtt golyót eresztettek belém) egy miniszterelnök próbálja magát kibeszélni a biztos halálból a vérére szomjazó, frontról visszatért honvédek előtt. Személyes kedvencem Kácsor Zsolt írása, melynek kiindulópontja, hogy Esterházy Pétert III. Péter néven magyar királlyá koronázzák, csakhogy „a Felséges Úr fontosabbnak tartja saját magában az írót a királynál”, és ha kedve tartja, a Nyugatban publikál frivol írásokat (melynek 1978-ban Petri György és Hajnóczy Péter a főszerkesztői.) Ezzel viszont nem ért egyet a királyi szövegíró, aki levélben sorolja fel kifogásait a Legkegyelmesebb Úr előtt, a kötet egyik leghumorosabb írását produkálva.

Mán-Várhegyi Réka Szívek közönye című novellája a másik végletet mutatja be: mi lett volna, ha a szövetségesek a Magyar Királyság teljes területét felosztják egymás között, és a revízió gondolatát csak néhány nyugdíjas pszeudoterrorista őrizgetné az immár szlovák nyelvű Budapesten. Természetesen a felvidéki szál sem maradhatott ki a kötetből, melyet Szalay Zoltán A Mária Terézia kávéház című írása szolgáltat. A novella az identitás és otthon kérdéseit érintve egy nyomozás történetét meséli el egy sosem volt Pozsony után, mely a béke szabadállama, és az időtől elzárva létezik valami titkos helyen.

Már ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy zajlik némi mítoszrombolás a Nézzünk bizakodva a múltba lapjain, és elképzelhető, hogy van olyan olvasói réteg, amelynek ez nem fog tetszeni. Mindez azonban igényesen, ízléssel van tálalva, a szerzők minden esetben elkerülik az olcsó és sablonos megoldásokat. Az összes novellát összeköti, hogy a történetek alulnézetből, egyfajta személyes, emberi szemszögből mutatják be a változásokat. Az elbeszélések hangulata távol áll a kesergéstől, de mindegyik történetet áthatja egyfajta szolid nosztalgia a sosem volt múlt iránt. Mindenképp meg kell említenünk a kötet képanyagát is: nagyon ötletes és kreatív megoldásokkal rakták össze az áltörténelmi fotókat, melyek remekül megágyaznak az őket követő novellák hangulatának.  

Nézzünk bizakodva a mútba – Alternatív Trianon, Cser Kiadó, 2020, 204 oldal