Pozsony. Március 7. és 9. között immár negyedik alkalommal rendezik meg a pozsonyi Főrévi úti kiállító teremben az árusítással egybekötött Esküvő című kiállítást. Ennek keretében láthatja a közönség a Schuster Zalán esküvői képeiből készült válogatást. (k)
Esküvő – fényképeken

Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.