Erzsike vágyott és megkapott íróasztala

Erzsike hatodik osztályos volt, amikor rendkívüli kéréssel fordult a Jézuskához: karácsonyra íróasztalt kért ajándékba. Illetve, helyesbítek, tudta ő jól, hogy nem a kis Jézus hozza a karácsonyfát, de gyermeki hittel könyörgött Istenhez, tegyen csodát. Tisztában volt vele, milyen nagy kívánsággal rukkolt elő, hiszen édesanyja nyomban összecsapta a kezét: „Te lány, egy íróasztal 150 koronába kerül!”

A kislány esténként lámpaoltás után feltérdelt hófehér ágyában, és kezét imára kulcsolva buzgón kérte az urat: „Édes jó Istenem, add, hogy megvegyék nekem, kérlek szépen! ĺgérem, nagyon jó leszek, csak most az egyszer hallgass meg! Hiszen nem kérek lehetetlent, csupán egy íróasztalt! Olyan, de olyan jól fogok tanulni, meglásd! Már eddig is színjeles voltam, de megígérem neked, osztályelső leszek, csak ott legyen a fa alatt...” Tudta, az ima segíteni fog. A tisztelendő úr is arról prédikált, hogy a Jóisten meghallgat bennünket, ha tiszta szívből kérjük.

Éjszaka arról álmodott, hogy már az új asztal fiókjaiban rendezgeti iskolai füzeteit. Végre nem a kis sámlin ülve, a konyhai hokedli fölé görnyedve kell a leckét írnia... Szép álom volt. Annál is inkább, mert reggel, ébredés után is hinni lehetett benne.

Eljött szent karácsony ünnepe. Erzsike boldog volt, hiszen pár óra, s itt van a gyertyagyújtás ideje. Alig bírta türelmesen végigülni a családi vacsorát, gyermeki szíve csak a karácsonyfához húzta be a szobába. Végre felálltak az ünnepi asztaltól. Már a küszöbön látta, elfeledkezett róla a Jóisten. Körülállta a család a fát, együtt énekelték a Mennyből az angyalt. A kislánynak sűrűn folyt a könnye, nem tudott áhítattal énekelni.

– Tessék, ez a tiéd – kapta kezébe a csomagját. Kibontotta, piros szövet volt benne. – Nagyon szép ruhát varrok neked belőle. Horgolok majd apró fehér virágocskákat, azokkal fogom díszíteni – kedveskedett édesanyja. Tudta, hogy nem illik így viselkedni, mégis földhöz vágta a ruhának szánt anyagot, és azt kiabálta: „Nem akarok új ruhát, én íróasztalt szerettem volna!” Kiszaladt a szobából, látni sem akarta a karácsonyfát.

Azóta sok év telt el, megtanulta, nem is olyan fontos megkapnunk, amire nagyon vágyunk. Miután leérettségizett, könyvelőként helyezkedett el egy vállalatnál, s nyugdíjas koráig napi nyolc órát töltött a hőn áhított íróasztal mögött. Lám, a Jóisten mégsem feledkezett meg róla...

Erzsikének ma már unokái vannak. Nagymamaként jóval szerényebb. Mostanában csak azért imádkozik, hogy özvegy édesanyja még sokáig egészségben éljen, s hogy a házat gyerekzsivaj töltse be. Tudja, ha imái meghallgatásra találnak, egész évben karácsony lesz.