Elveszítették közönségük egy részét

ddd

A Vekker Műhely 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy nálunk is meghonosítsák 
a színházi nevelés műfaját. Társadalmi kérdéseket boncolgatnak fiatalokkal, akik részesei lehetnek a történéseknek, és véleményüket megoszthatják társaikkal. Általában egy-egy osztályközösségbe látogatnak el foglalkozásaikkal. A járvány miatt azonban egyre nehezebb a helyzetük.

„Újabb bizonytalanságba taszítottak minket a legújabb szigorítások. Már eddig sem volt könnyű foglalkozásokat szerveznünk, hiszen az iskolák egy része teljesen bezárt a külsősök előtt. Vannak viszont iskolák, ahová továbbra is el tudtunk jutni. Az évek során kialakítottunk egy széles repertoárt, hogy az óvodásoktól a középiskolásokig  minden korcsoportnak kínálhassunk drámafoglalkozásokat, most ezeket jócskán meg kellett szűrnünk” – mondja Czuczor Nóra színész-drámatanár, a Vekker Műhely egyik alapító tagja. 
A helyzethez alkalmazkodva mostanában olyan foglalkozásokat kínálnak, amelyek során a szájmaszk viselése nem akadályozza a részvételt vagy a program megvalósulását. Mivel továbbra is egy-egy osztályközösséggel dolgoznak, nem kell tartani a csoportok keveredésétől. „Bizonyos foglalkozásokat meg tudunk valósítani, ám az intézkedésekkel kapcsolatos bizonytalan, napról napra változó kijelentések ezek megszervezését is elbizonytalanítja”.
A Vekker Műhely az évek alatt nagy népszerűségre tett szert, Dél-Szlovákia számos magyar iskolájában jártak. A pedagógusok szívesen hívják őket, és legtöbbször a háttérből figyelnek, mert számukra is nagy segítség, ha többet megtudhatnak a gondjaikra bízott fiatalokról. 
„A középiskolák bezárása fizikailag elzárja tőlünk a közönségünk egy részét, amit sok szempontból sajnálunk. Fontos témákat feldolgozó színházi nevelési foglalkozásaink, például a a párkapcsolaton belüli manipulációról, zaklatásról, idegengyűlöletről, jelenleg nem juthatnak el a célközönségükhöz, holott ezekkel a témákkal gyakran magukra maradnak a fiatalok. Az iskolák elsődlegesen a távoktatásra való áttérés nehézségeivel küszködnek, de ebben az időszakban sem volna szabad megfeledkeznünk a fiatalok mentális egészségéről. Fontos, hogy ne maradjanak magukra kérdéseikkel, problémáikkal, gondolataikkal”– teszi hozzá Kuklis Katalin, a másik alapító tag. 
Vannak úgynevezett olvasóvá nevelési foglalkozásaik is, amelyek során egy-egy konkrét író által megírt történetben (mesében, novellában) merülnek el a résztvevőkkel, drámás eszközök segítségével. De más művészeti ágak is előtérbe kerültek náluk, például a festészet: a #cédrusok című foglalkozáson a gyerekek festés, rajzolás által fejezik ki érzéseiket Csontváry híres festménye kapcsán. Ilyen alkalmakkor kevésbé zavaró, hogy a fél arcukat eltakarja a maszk, a színházi nevelésnek azonban nem kedvez a jelenlegi helyzet. „Azok a foglalkozásaink, ahol a színházi jelenetek dominálnak, most háttérbe szorulnak, mert nem teljes az élmény, ha a mimika nagy része láthatatlan”– magyarázza Kuklis Katalin. 
„Civil szervezet vagyunk, tehát munkánk anyagi hátterét pályázatok segítségével teremtjük meg. Ez azért is fontos, mert foglalkozásainkat ingyenesen vagy szimbolikus összegért kínálhatjuk az iskoláknak, azaz mindenki számára elérhetőek” – tudtuk meg Kuklis Katalintól. 
A szigorítások miatt, a kultúrában dolgozó sok más csoporttal együtt ők is szembe találták magukat azzal a problémával, hogy veszélybe került a pályázati kötelezettségek teljesítése és a határidők betartása. 
Négyen működtetik a Vekker Műhelyt (az eddig megszólalók mellett Romada Rakottyay Katalin és Benes Tarr Csilla) de foglalkozásvezetőkként, színész-drámatanárként, színészként többen is részt vesznek a csoport tevékenységében. Dolgozott már velük profi színész, drámapedagógus, sőt, az Ifjú Szivek Táncszínház tagjaival is volt közös műsoruk, ahol a mozgás, a tánc útján kifejezett érzelmek ugyanolyan fontos szerepet kaptak, mint a szöveg. A végén pedig a nézők közösen elemezték a látottakat a szereplőkkel. 
A közös gondolkodás során erősödik az adott közösség. „Hisszük, hogy felnőttként társadalmi felelősségünk, hogy a fiatalabb generációknak olyan lehetőségeket teremtsünk, amelyek segítik őket önmagukért és másokért is felelős felnőttekké válni”– fogalmazták meg fő céljukat a Vekker Műhely tagjai. 

rr
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?