Elvarázsol kicsit, nagyot

Korai, nagy élményt jelentő találkozás volt. 1973-at írtunk, s az 1. osztály sikeres befejezése jutalmául egy könyvet kaptam a tanító nénitől: Lázár Ervin A Hétfejű Tündér című mesekönyvét. Egy gyerek persze másra figyel egy könyvben, mint egy felnőtt. Egyvalamit azonban már akkor észrevettem: az ő meséi mások. Nem csupán azért, mert abszurdnak is nevezhető történetek is voltak a könyvben, nem csupán a kópés humora, a játékossága, a nyelvi leleményei, a felejthetetlen alakjai miatt, akiknek már a neve is – mint például Dömdödöm, Mikkamakka, Vacskamati, Bruckner Szigfrid – jókedvre hangolta az ember gyerekét. És nem is csak azért, mert megtudhattam belőle, hogy „ha három lábon gyábokorsz, a kálán pugra nem tudsz menni”. Azt a másságot, amit az írásait olvasva éreztem, ma úgy fogalmaznám meg: úgy ír, hogy egyenrangú partnereknek tekinti a gyerekeket. Akikhez nem leereszkedni kell, hanem beleélni magát a világukba. Bár talán beleélni sem kell, ha egy íróban olyan elevenen él az a kisgyerek, aki egykor ő volt, mint Lázár Ervinben. De nem is igazán helyénvaló, ha meseíróként aposztrofálom őt, mert igaz ugyan, hogy Magyarországon ő az egyik legnépszerűbb gyermekkönyvíró, számos díj, így például a nemzetközi Andersen-díj kitüntetettje is, és műveit jó néhány európai nyelvre lefordították, ír ő „felnőtt novellákat” is. És bevallása szerint soha nem úgy ül neki az írásnak, hogy azt csak és kizárólag a gyerekeknek szánja. „Úgy hiszem – nyilatkozta egyik interjújában – bármilyen korosztályú ember elolvashatja mondjuk A Hétfejű Tündér, A kisfiú meg az oroszlánok, a Négyszögletű Kerek Erdő, a Berzsián és Dideki, a Hapci király, a Szegény Dzsoni és Árnika című könyvemet. Amiként például a Csillagmajor, a Kisangyal vagy a Fehér tigris, egyik »komoly« könyvem sincs eltiltva senkitől, az olvassa őket, akinek erre kedve kerekedik. Tehát úgynevezett olvasótáborom nem korfüggő, nem függ foglalkozástól sem. Lelki alkat kérdése, hogy ki érzi úgy: én ezt szeretem.” Tanúsíthatom: húsz-, harminc-, negyvenévesen is ugyanúgy magával ragadja az embert Lázár Ervin világa, mint hétévesen. Egyik népszerű alakja, Berzsián, a költő mondja a barátainak, amikor az általa tisztelt mestere születésnapjára nem bírja megírni az őt köszöntő versét, és azok hálátlansággal vádolják: „Hogy lennék hálátlan!? Éppen én, aki ezerszer is mondtam nektek, hogy a mesteremnek sohasem tudom meghálálni az egyet-mást és az emezt-amazt.” Nekünk, olvasóinak könnyebb a dolgunk, mint Berzsiánnak. Hálánkat nagyon egyszerűen ki tudjuk mutatni, azzal, hogy olvassuk és szeretjük a ma 70 éves Lázár Ervin könyveit.