Eltávozott a lévai kultúrélet meghatározó alakja

Újváry László

Kultúraszervező, pedagógus és iskolaigazgató, népművelő, közösségszervező, rendező, a regionális színjátszás mozgatórugója volt. Újváry László, a Reviczky Társulás egyik alapító tagja és tiszteletbeli elnöke, a Csemadok egyik alapító tagja 92 évesen halt meg, rendkívül gazdag életpályát hagyva maga után.

Hosszú, aktív pályája az ötvenes években indult: abban az időszakban került a katedrára, amikor újranyithattak a magyar iskolák. Tanított Oroszkán, Garamszentgyörgyön, Marcelházán, Csatán, majd Zselízen, végül Léván, pedagógusi tevékenységén túl iskolaigazgatóként is szerepet vállalt. A tanári pályát azonban a normalizációt követő években el kellett hagynia, 1973-tól sofőrként és benzinkutasként kényszerült dolgozni. A tanári pályára csupán a bársonyos forradalmat követően léphetett vissza. Ekkor a lévai magyar iskola igazgatója lett, ott dolgozott egészen 1996-os nyugdíjba vonulásáig.

Gazdag életpályájáról tavaly tavasszal így mesélt egy, az Új Szónak adott interjújában: „Lehetséges, hogy nagyképűségnek tűnik, amit mondani fogok, de egy adott szempontból a szakmai mellőzöttség meg a politikai zaklatások időszakát sem tekintem teljesen elveszett éveknek. Akkoriban mélyült el bennem az a korábban inkább csak sejtett felismerés, hogy nemcsak az értelmiségi munkakör teremthet értéket, hanem minden munka sokat érő lehet, ha azt valaki becsülettel és lelkiismeretesen elvégzi.” A szakmai mellőzöttség éveinek fájdalmas időszakában ismerte fel, hogy másképpen is tehet a magyar közösségekért. A nehéz napokon főként a lévai Bárka Színpadnak köszönhetően tudott túljutni. „Mert a színjátszás és a versek szeretete, az országos szavalóversenyek légköre volt a lételemem azokban a társadalmilag kényes években” – vallotta Újváry László.

A Juhász Gyula Irodalmi Színpad és a Bárka Színpad is a nevéhez fűződik. Több mint ötven színdarabot és irodalmi színpadi műsort rendezett. Kezdeményezésére a magyar költészet napján Léván Verskavalkád címmel versfelolvasó délutánt tartanak, illetve a nagysallói csata évfordulóján megemlékezést tartanak a lévai köztemetőben lévő emlékműnél.

A kilencvenes években több szakmai elismerésben részesült, megkapta a Czabán Samu-díjat, a Katedra-díjat, a Kulcsár Tibor-díjat, majd 2009-ben a Csemadok életműdíját is. Szakmai nyugdíjba az utolsó évtizedekben sem vonult, számtalan kulturális eseményen vett részt, a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen felkészítő tanárként és zsűritagként is szerepet vállalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?