Elsőfájlozók, utolsó kenetek

Rafinált technoguruk és szinte törzsi társadalmak ösztönlényei népesítették be az Új Dráma 2006 játéktereit. Talán az a közös bennük, hogy zsigerileg mindannyian vágynak a spiritualitásra, izgatja őket a mennyek és poklok birodalma, de itt a földön akarják megteremteni a megváltás terét. Ám sötétben tapogatóznak, mert vagy a valóságot nem érzékelik, vagy igen profán vízből főzik szent levesüket.

Stanislav Štepka Radosini Naiv Színháza sokat tett azért, hogy kialakítsa a szlovák ember magát álmodozó, érzékeny és „elvarázsolt” lényként láttató önképét. A poétikus kisemberek mitológiáját gyártó műkedvelőből mára végérvényesen nézőit a legprimitívebb világképpel szórakoztató kisiparos lett. Csütörtök este játszott Tízparancsolat c. anekdotagyűjteménye a legriasztóbb szexista hagyományokra épül. Štepka színháza a sztereotípiák világa, a politikusok lopnak, hazudnak, a nő kellemetlen hangú tehertétel, a férfi a világ közepe, akinek történetei vannak. Ondrej Spišák rendezése egyértelműen a kisszínpadi formákat s a bábszínház eszközrendszerét tekinti kiindulópontnak, de nem tud lemondani az operettharsányságról és a nyárspolgári geghajhászásról.

A német Falk Richter Isten egy DJ c. digitális szürrealizmusából trendi misét celebrált Marián Amsler az Aréna Színházban. Egy valóságshow két elsőfájlozója szorul be egy hangstúdiót és hideg sztárotthont egyaránt idéző kocka kipárnázott terébe. A fiú és a lány vallani kezd magáról, egy szerelem története bontakozik ki az egyre harsányabb, nagyon ‘in’, szexi, online és „poszt-poszt dekonstruktív” beszélgetésből. Ám a magánszféra egyre inkább elsikkad a médiatér, a nyilvános önmegvalósítás, az artisztikus autentikusság és az otthonpótló szórakoztatóipar profitorientált labirintusában. A szerző és a színpadra állítók jól ismerik ezt a közeget, s nagyon szellemesen fricskázzák öntömjénezését, sőt démonizálását, felületességét, de megkerülhetetlenségét, hideg kiszámíthatóságát, s mégis emberi esendőségét. Röpködnek a divatos témák: a szubjektum orgiája, a fikció vége és az új radikális valóság, önkorrekció, az élet modern formái. A szavak értelmüket vesztették, már csak kommersz sámánok ráolvasásai. A nő bravúrosan pózoló díva, a férfi lazán civil. Lucia Hurajová technikás, hideg fejjel gondolkozó színésznő, aki hihetetlen tudatossággal váltogatja az érzelmi síkokat, keveri a nőiesség színeit. Horján Viktor pőrébben áll a színpadon, erőssége a civil megszólalás, az alázatos, de nem egyéniségföladó visszafogottság.

A magyar drámát Tasnádi István Kohlhaas Mihály-adaptációja, a Közellenség képviselte. Az erkölcsi meggyőződéséhez görcsös igazságérzettel ragaszkodó lócsiszár története Tasnádinál a hatalom packázásának, kiábrándító kicsinyességének keserű paródiája lett. Ondrej Spišákot rendezőként viszont az eredeti alapvetés, az erkölcs körüljárása érdekelte: mi történik, ha egy tiszta ember erkölcsi érzéke csak egy szűk szférára terjed ki, s igazságérzete romboláson keresztül teljesedik ki. Tasnádi darabjának gunyoros, értékrendekben nem bízó leegyszerűsített képlete állt az egyik oldalon, Spišák heroizáló jellemrajztól, szenvedélyek áradásától nem riadó rendezése a másikon. A két világ alig találkozott. Lenyűgöző a főszereplő, Milan Ondrík fizikailag is hihetetlen teljesítményt követelő alakítása, de ha ellenfele, Wenzel von Tronka csak egy züllött, alkoholista véglény, akkor az egész alapkonfliktus csupán konstrukció marad. Az előadás egy ősi, szinte természeti nép nyers világába kalauzol, ahol még vérrel kell fizetni a becsületsértésért, vad és túlfűtött érzelmek uralkodnak itt, a szenvedély és apokalipszis kéz a kézben járnak. Az előadás viszont nem tudja megtagadni a szerző ironizáló hajlamát sem, groteszk bohóctréfává, meghökkentő karikatúrává válik az igazságkereső kálváriája. A dalokon keresztül pedig valamiféle brechti elidegenítő szándék is ráakaszkodik a nyitrai Andrej Bagar Színház produkciójára, s így már annyi irányt skiccelnek fel az alkotók, hogy azok egymást kioltva zavarba ejtő káoszba szelídülnek. Nagy kár, hiszen Kohlhaas felesége halála utáni dühödt favágása a fesztivál egyik legmegrendítőbb jelenete volt.