Elment egy európai szlovák

Kétszer kapta meg a legnagyobb presztízsű szlovák irodalmi díjat, az Anasoft Literát, amelyet a korábbi év év legjobb prózai munkájáért ítél oda a szakma. Ő volt a szlovákok Esterházyja, a posztmodern irodalom vezéralakja. 
Folyamatosan jelen volt a magyar irodalomban: könyveivel, a róluk szóló elemzésekkel, folyóiratokban megjelenő írásaival, irodalmi rendezvényeken való személyes jelenlétével. Pozsonyi íróként több évtizedes baráti viszonyt ápolt a 2018 decemberében elhunyt, szintén pozsonyi Grendel Lajossal.
Az Egy igazi ember története című, napló formában írt regénye, amely a szocializmus nyomasztó légkörét ábrázolja a kisember szemszögéből, 2014-ben ugyazon a napon egyszerre négy nyelven látott napvilágot a Visegrádi négyek országaiban. Magyarra Garajszki Margit fordította. 
Vilikovský maga is rendkívül jelentős műfordító volt, neki köszönhetik a szlovák olvasók a modern amerikai és brit irodalom nagyjainak meghatározó köteteit (James Aldridge, William Faulkner, Joseph Conrad, Virginia Woolf, Kurt Vonnegut, T.S. Eliot és mások), amelyeket addig csak csehül vehettek kézbe. 
Regényeiben és elbeszéléseiben szemléletes példákkal illusztrálta a társadalom működésének emberekre gyakorolt hatásait – legyen az a mai kor, vagy a szocializmus évtizedei. Gyakran vezette le azt a folyamatot, ahogyan eltévedünk saját életünkben, nem tudjuk felmérni cselekedeteink súlyát, és a néhány évtizeddel ezelőtt történtekre már egész másként tekintünk. 
„Az erkölcsi dilemmákkal foglalkozó szépirodalmi művek közül az olvasók inkább azokat szeretik, amelyek a múltban játszódnak, mert a történelem távlatából világosabbnak tűnnek a viszonyok, könnyebb megkülönböztetni a jót a rossztól. Az írók is mintha demonstrálni akarnák, hogy ők tisztában vannak vele, mi a jó és mi a rossz, ezáltal az olvasó is biztos benne, hogy ő ezt nem így csinálná, ő jól döntene. Manapság viszont kaotikusabb a világ minden nézőpont kérdése, nehezebb döntéseket hozni. Én ezt akartam bemutatni” – mondta lapunknak A gonosz önéletrajza című regénye kapcsán, amely Hizsnyai Tóth Ildikó fordításában jelent meg magyarul. Ugyanebben az interjúban a szlovák-magyar viszonyról is beszélt. „Mi, szlovákok lélekben, mentalitásban sokkal közelebb állunk a magyarokhoz, mint mondjuk a csehekhez. Ez a közös történelem miatt alakult így. Hasonló a természetünk. És mindkét nép szívesen éli bele magát az áldozat szerepébe. Csak miközben a magyaroknak, gazdagabb múltjuk miatt, nagyobb az önbizalmuk, a szlovákok, mint minden fiatal állam polgárai, kisebbségi komplexussal küzdenek. Ezt igyekeznek egyfajta hetykeséggel kompenzálni. A szlovákok sok mindent tanultak az itteni magyaroktól. Stílust, viselkedést… ”
A szlovákság mibenlétének és attribútumainak feltérképezése szintén foglalkoztatta, publicisztikai írásaiban gyakran ironikus hangon ostorozta saját nemzetét. 
„Ha egy szlovák egyedül találja magát egy olyan országban, ahol szabályok vannak érvényben, könnyen alkalmazkodik és nem egyszer ki is tűnik az adott körülmények között, de otthon, a nemzet tagjaként a szabályok csak arra valók a számára, hogy megszegje őket. Minél többet sikerül büntetlenül megszegnie, annál inkább megnő az önbizalma és értéke is a társadalom szemében. A szlovákok bármilyen társadalmi rendbe képesek lyukat rágni, mint egér a sajtba, úgyhogy a gouda, az eidam és a parmezán is ementáliként végzi. […] A demokrácia annyira hasznos a szlovákoknak, mint fogatlannak a fogpiszkáló. Szabadon választják meg feletteseiket, és még mielőtt lenne idejük beiktatni az első szabályokat, már ki is babrálnak velük. Mindezt nem is titkolják annyira, nem egyszer nyilvánosság előtt eldicsekszenek az ügyességükkel – hisz szabadok vagyunk és a szabályok kikezdése alapvető emberi jog, nem igaz? És ami még rosszabb, hogy jól teszik, mert a feletteseik is szlovákok, akik a törvénybe foglalt szabályokkal csak ki akarnak tolni a többi állampolgárral, hogy bármikor büszkén kijelenthessék, miszerint lehet, hogy tetteik nem egészen morálisak, de törvényszegés nem történt.“
 Arra a kérdésre, hogy hogyan viszonyul a „posztmodern író” bélyegéhez, a következőt válaszolta: 
„Nem tartom sértőnek, de nem is igyekszem megfelelni ennek a besorolásnak. Sőt épp azt tartom realista hozzáállásnak, amikor kész vendégszövegekkel dolgozom. Mert azok a szövegek ugyanolyan valóságosak, mint mondjuk egy szoba, amelyet leírok.“