Elidegenítő szeretet

Schein Gábor Megölni, akit szeretünk című novelláskötetét úgy tudom megfogalmazni, mint szigorú jelentést az érzelemről, írói vallomást egy titokzatos, olykor félelmetes világról, ahol az ember minden pillanatban érez.

Schein Gábor Megölni, akit szeretünk című novelláskötetét úgy tudom megfogalmazni, mint szigorú jelentést az érzelemről, írói vallomást egy titokzatos, olykor félelmetes világról, ahol az ember minden pillanatban érez. Ahol kiszolgáltatottjai vagyunk az érzéseinknek, a váratlan és/vagy nagyon is jól kiszámítható helyzeteknek, s ahol az ember – éppen az érzelmei miatt – védtelen lesz magával és másokkal szemben. Ahol a félelem és az öröm megérinthető, de máris megfoghatatlanul elillanó.

Mondhatni, klasszikus novellák ezek, elő látásra annak tűnnek, ám olvasásuk közben valami egyre szorongatóbb érzés vesz erőt a befogadón. Kegyetlenség, fájdalom, szeretet, szánalom és fanyar, már-már abszurdba hajló humor fűszerezi a történeteket. Amelyek nagyon erős, egyedi stílusjegyeket felvonultatva írt meg az alkotó. Schein Gábor nem érzelgős figura. Hősei kisemberek, akiknek a hatalommal, a rendszerrel szemben egyedüli ellenállási lehetősége az érzelmi lázadás. Akiknek esetleg semmilyen más lehetőségük sem marad saját vélt vagy valós igazuk bebizonyítására, mint fegyvert fogni, s megölni azt, akit szeretnek. Tenni ezt persze tiszta fejjel… Ez a kulcskérdés ebben a könyvben, szinte mindegyik novellában: hogyan lehet tiszta fejjel érezni? Szívvel szeretni, ésszel szeretni? Hogyan kell? Mit tud kezdeni az ember a Jóapálya névre hallgató, útkereszteződésekben élő koldussal, Petivel, aki utálja az óvodát, s csak egy plüssmalaccal tudja elviselni a kényszerű kiszakadást a biztonságosból? Mi legyen a templom mellett elveszett, otthon terrorizált idős aszszonnyal, vagy Annácskával, akinek a születésnapi akváriumába vásárolt díszhalak a vécében kötnek ki? Esetleg Tibikével, aki nem akar sokat ettől a világtól, ő csak kukásautó szeretne lenni, s mikor ottfelejtik az iskolában, egy kukásautó alatt leli a halálát.

Nem lehet ezekkel a hősökkel semmit kezdeni. Schein Gábor elidegenítési kísérletei nagyon mélyre szántanak az érzelmekben. Olykor nagyon fájnak a sorsai.

Schein Gábor: Megölni, akit szeretünk. Kalligram Könyvkiadó, 2013.

Értékelés: llllllllmm

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?