Elhunyt Illés György operatőr

Budapest. Életének 92. évében elhunyt Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőr. A kiváló művész híradófilmek készítése után 1949 és 1996 között hatvanhat játékfilm operatőre volt, 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Budapest. Életének 92. évében elhunyt Illés György kétszeres Kossuth-díjas operatőr. A kiváló művész híradófilmek készítése után 1949 és 1996 között hatvanhat játékfilm operatőre volt, 1949-ben ő indította el az operatőri képzést a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Stílust teremtett a Valahol Európában, a Ház a sziklák alatt, valamint az Isten hozta, őrnagy úr! című magyar filmek fényképezésével. A magyar operatőrök közül szinte mindenki őt tekinti a mesterének, s ugyanígy tekintenek rá az Amerikában világhírűvé vált magyar operatőrök, mint például Kovács László vagy Zsigmond Vilmos is. Kende János, a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke arra emlékeztetett: a mester nem csupán „nagyszerű operatőr” volt, de ő újította meg a hatvanas években a magyar film képi világát. „Ő volt a hatvanas, hetvenes évek újító szelleme” – tette hozzá, utalva arra, hogy Illés György sokáig és sokat alkotott. Illés György a Magyar Operatőrök Társaságának tiszteletbeli elnöke volt. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki. Illés György emlékére vetíti az m1 ma 20.05-kor Ranódy László rendező Kosztolányi Dezső regényéből készült remekművét, a Pacsirtát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?