Elhunyt Hecht Anna

Tegnapra virradóra, 67 éves korában elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus, a hazai magyar kulturális élet egyik kiemelkedő alakja. Dunaszerdahelyen érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán kisdoktori címet szerzett.

Tegnapra virradóra, 67 éves korában elhunyt Hecht Anna karnagy, pedagógus, a hazai magyar kulturális élet egyik kiemelkedő alakja. Dunaszerdahelyen érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán kisdoktori címet szerzett. Matema-tika-fizika szakos tanárként került a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumba, ahol leánykart alapított. A somorjai, majd a dunaszerdahelyi zeneiskolát zongora tanszakon látogatta. 1993 nyarán Kecskeméten a Kodály Intézet nemzetközi karvezetőképző tanfolyamán, 1994-ben pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyházzenei tanfolyamán szerzett tanúsítványt. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának 1989-től volt tagja, 2006-ban a kórus elnökévé és ügyvezetőjévé választották. 1973-tól énekese és szólamvezetője, majd vezetője és karnagya a somorjai Híd Vegyeskarnak. 1996-tól több választási cikluson át országos alelnöke, 1998-99-ben fél éven át a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megbízott országos elnöke volt. A pedagógusszövetséget képviselve 1999-től 2006-ig a Szlovák Köztársaság Kormánya Nemzetiségi Tanácsának tagja volt.

A bársonyos forradalom Somorja város önkormányzati képviselője, illetve az oktatásügyi és kulturális szakbizottság vezetője volt.

A 2001-ben megalapított Somorja és Vidéke Kulturális Társulásban az anyanyelven való művelődés fontosságát, az anyanyelv ápolását hangsúlyozó programok vezetője volt. 2004-2006-ig a Nagyszombati kerületi Tanügyi Hivatal elöljárójaként dolgozott.

Közösségi munkája és aktív közéleti tevékenysége elismeréseként Hecht Anna 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. (k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?