Elhunyt Fejtő Ferenc

Kilencvennyolc éves korában meghalt Fejtő Ferenc Párizsban élő Széchenyi-díjas magyar történész, elemző, író, újságíró, kritikus, Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője.
A kommunista mozgalommal a szektás vezetés miatt szakított.

Kilencvennyolc éves korában meghalt Fejtő Ferenc Párizsban élő Széchenyi-díjas magyar történész, elemző, író, újságíró, kritikus, Kelet-Közép-Európa történelmének kiemelkedő szakértője.

A kommunista mozgalommal a szektás vezetés miatt szakított. A marxizmus liberálisabb változatához, a szociáldemokráciához viszont – ha kritikusan is – egész életében hűséges maradt. József Attilával megalapította a Szép Szó című folyóiratot. 1938-ban egy cikke miatt osztály elleni izgatás vádjával pert indítottak ellene, a letartóztatás elől Párizsba menekült, s élete végéig ott élt.

Fejtő szépírónak indult, de áttért a politikai tudományok területére. A népi demokráciák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyismeretre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek. A 16 nyelvre lefordított, Franciaországban tankönyvként is használt mű számos francia szimpatizánst ébresztett rá a valóságra. Irodalmi esszéket is írt, újságcikkei számos aktualitást tárgyaltak, műveit számos nyelvre lefordították. Fejtő konzervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görög–zsidó–keresztény hagyományhoz kötődött.

A kelet-európai országokról, a kommunista mozgalomról és világpolitikai kérdésekről írott művei a tényekre építve, éles antikommunista szellemben bírálták a „tábor” ideológiáját és politikai gyakorlatát. Fejtő, aki 1973-ban műveiért elnyerte az állami doktorátust, 1972 és 82 közt a politikatudományi főiskola kelet-európai szemináriumát igazgatta, szovjet és kelet-európai témákról tartott előadásokat, a milánói Il Giornale párizsi irodáját vezette, s rendszeresen szerepelt a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban. 1988. június 16-án beszédet mondott a Pére Lachaise temetőben Nagy Imre-emlék?művének avatásán 1989 júniusában. 42 év után, Nagy Imre és társai temetésére jött először Magyarországra .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?