Kultúra

Elhunyt Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója

Elhunyt 65 éves korában Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója – közölte a Vidám Színpad az MTI-vel.
MTI

2020. november 24. 12:04

Böröndi Tamás
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

A művész hétfő este halt meg súlyos betegség következtében.

Böröndi Tamás 1955. március 8-án született. 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és filmművészeti Főiskolán, pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte.

Játszott a Rock Színházban, a Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon, amelynek 2013-ban igazgatója lett.

Számos tévéfilmben, köztük a Kicsi a borsban, a Kémeriben, a Szomszédokban és a Jóban Rosszban című sorozatban is szerepelt.

Játszott – egyetlen kivétellel – a Vidám Színpad minden darabjában, Straub Dezsővel, a társulat művészeti vezetőjével alkottak összeszokott színpadi párost.

Böröndi Tamást felesége, Götz Anna, valamint ikerlányai és édesanyja gyászolja.

A Vidám Színpad saját halottjának tekinti Böröndi Tamást. Temetéséről később intézkednek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
népszámlálás illusztráció

A kormány elfogadta a népszámlálás asszisztált részének az elhalasztását

koronavírus
Frissítve

Koronavírus: 100 beteg elhunyt, 2484 új fertőzöttet találtak kedden

Naszvad

Ógyallán és Naszvadon is lehet regisztrálni az antigénes tesztelésre

teszt

Romló járványhelyzet, és elérhetőbb oltás Dunaszerdahelyen

teszt

Somorján kettő, Dunaszerdahelyen négy nap tesztelhetnek

fff

Popparádé Biden beiktatásán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.