Élénk színek harmóniája

Collinásy György: Önarckép, 1953 (A Löffler Múzeum tulajdona) Csonka Sz. György fotoreprodukciójaA Löffler-házban a mester életében is mindig történt valami érdekes, hiszen nem csak a művészek, gyakran a város egész szellemi elitje nála találkozott, hol felolvasásokat, hol vitaesteket tartva. Igazi szerencse, hogy a Löffler Múzeum az örökhagyó szellemében tovább képes éltetni ezeket a hagyományokat, legalábbis abban az értelemben, hogy egyszerre teszi lehetővé a tegnapok képzőművészeti eredményeinek tanulmányozását és a jelen alkotóműhelyeinek megismerését, olykor élvezetes kamarahangversenyeket rendez a szobrok között, máskor pedig író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat. Számomra külön öröm, hogy a múzeumot belsőleg kicsit átalakítva teret biztosítottak olyan kamarakiállításoknak, amilyen például az úgynevezett „kassai modernek”-et bemutató tárlat volt. És hadd tegyem hozzá: ezzel nem csak én vagyok így, hiszen a verniszázsokon ott látom azokat a mai fiatal művészeket is, akik hasonló elszántsággal állnak a tiszta vászon elé, mint elődeik, s eljönnek, mert számukra is fontos, hogy lássák, minek a folytatói – vagy mit tagadnak meg.

Feld Lajos, Jakoby Gyula után jó most Löfflernél találkozni Collinásy György képeivel. Collinásy 1907-ben Szerencsen született ugyan, de vasutas édesapja még abban az éven visszaköltözött családjával Kassára. Collinásy festői pályája itt indult a két világháború közötti időszakban, épp azokban az években, amikor Krón Jenő a városban megalakította képzőművészeti szabadiskoláját és Jozef Polák a Kelet-szlovákiai Múzeumban olyan kiállításokat rendezett, amelyek Európa korabeli képzőművészeti törekvéseinek legjavából is ízelítőt adtak.

Krón iskolájában a már említett kassai tehetségek mellett Koloman Sokollal, Kontuly Bélával együtt Collinásy György is kezdettől fogva az új kifejezési formák keresése mellett kötelezte el magát. Már pályája elején kitűnt, hogy Jakoby mellett ő rendelkezik a legjobb színérzékenységgel. Az sem véletlen, hogy a kassai elődök közül mindketten Kővári Szilárdot tekintették példaképüknek. 1945-ig Collinásy is a Magyar Képzőművészek Egyesületének tagjaként állított ki, és Jakobyhoz hasonlóan ő is igen érzékeny lelkülettel figyelte és élte meg Trianon következményeit, mint ahogy a II. világháború utáni változásokat is. Megfestette a kassai kormányprogram kikiáltását, de azok a benyomások és sokszor nehéz élmények, amelyek a rászakadó történelmi valóságból következtek, később már direkt módon nem jelentek meg a vásznain. Ezeket a belső vívódásokat egyedül bohóc- és Don Quijote-képein ábrázolta. (Kár, hogy ezen a tárlaton csak egy ilyen festménye látható.)

Collinásy alapozó időszakából fontos volt az a két év is (1927–1929), amikor katonáskodása alatt Prágában Vincent Beneš festőművész műtermében tanult, ahol erős francia hatások érték. A modernek közül leginkább Gauguin, Matisse és főleg Vincent van Gogh hatott rá elementáris erővel. Az utóbbihoz később nyilván azért is ragaszkodott annyira, mert mindketten ugyanabban a betegségben szenvedtek, s így az sem véletlen, hogy Collinásy utolsó festményének Vincent volt a címe.

A mostani kamarakiállítást végignézve is megerősíthetjük, hogy Collinásy csendes, kultivált életművet hagyott hátra. Témái főleg csendéletek, belső terek, de tájképeket és figurális zsánerképeket is festett. Jellemzően realista, időnként azonban visszatért a posztimpresszionista-pointilista stílushoz, s ezek a visszatérések csaknem mindig ritka formai kísérletezést eredményeztek (A Kassai Dóm enteriőrje, 1953). Több olajképe (Tükör előtt, 1953; A zongora mellett, 1948; Gyermekek az asztalnál, 1942) tiszta, alig kevert színeivel viszont Henri Matisse fauvista stílusával rokonítható. Kiforrott műveire az élénk, mégis harmonikus színskála – bizonyos mértékben a dekoratív stílus volt jellemző.

Collinásy György kamarakiállítása március 13-ig tekinthető meg.