EKHÓ

Hőstenor, farmerben

JUHÁSZ KATALIN

A pozsonyi KC Dunajban kedd este vélhetően először csendültek fel operaáriák. A főváros népszerű alternatív szórakozóhelye és koncerthelyszíne az elmúlt négy évben stabil törzsközönséget alakított ki magának, amely nyitott ugyan az újdonságokra, ám az ötlet mégis kissé meredeknek tűnt számomra.

A kísérleti nyúl szerepét egy sokoldalú és sokat megélt fiatal tenor, Tóbisz Titusz vállalta magára. A Kassai Állami Színház operatársulatának szólistája volt már bútorszállító, pincér és sofőr is, játszott prózai szerepeket a Thália Színházban, és nem mellesleg ő a musicalműfaj történetének legfiatalabb Jean Valjeanja: 33 évesen énekelte A nyomorultak főszerepét Miskolcon. A javarészt huszonévesekből álló pozsonyi közönség körében azonban ismeretlen még a neve. Ennek ellenére mintegy százan gyűltek össze a helyszínen.

Mivel az est fő célja az opera népszerűsítése volt, a szervezők zenés beszélgetés formájában álmodták meg a projektet. Tóbisz Titusz beszélgetőtársa a kassai színház énekkarának tagja, a szintén sokoldalú Tom Rasty volt, aki egyébként hősünk öltözőtársa, szóval nála jobban talán senki sem ismeri az est főszereplőjének természetét és szokásait.

Jó ötletnek bizonyult, hogy az öltözői titkok és humoros sztorik előtt Tóbisz Titusz egy áriával kezdett. Farmernadrágban, tépett ujjú ingben és fekete bakancsban lépett színpadra, megjelenése inkább egy rocksztárt idézett, mint a „magas kultúra” képviselőjét. Amikor kieresztette a hangját, a nézőtéren meglepett moraj futott végig. Nyilván ez volt a cél: az előadó öltözete és az ipari hatású helyszín éles kontrasztot alkotott azzal, amit hallottunk. A fiatalok egy csapásra szívükbe zárták a robosztus termetű művészt, pedig akkor még nem tudták róla, hogy remek humora van, lelkes testépítő, jól gitározik, jól táncol, sőt lazán lemegy spárgába. Ügyesen kiválasztott, ismert áriák tarkították a beszélgetést, de akadt szlovák dal, magyar operettsláger, egy remek saját szerzemény is az Operácia című műsorban, és természetesen nem maradhatott ki az O, sole mio! sem. Tóbisz Titusz hangja tényleg elképesztő. Emellett lebilincselően tud mesélni. Szépen felépíti a sztorit, árnyalással, fokozással, csattanóval. Aki ott volt, megtudhatta például, hogyan késelte meg őt a színpadon Maugli egy berozsdásodott kellékpengével, miért váratta meg az egész társulatot az egyik főpróbán, és mit kellett énekelnie édesapja halálának napján.

A fiatalok álló tapssal búcsúztatták az operaénekest, aki beengedte őket saját világába. És akiről kiderült, hogy ugyanolyan esendő, törékeny, álmodozó és kételyekkel teli ember, mint bárki más a teremben.