Egyezség helyett kiállítás

Moszkva. A Nyizsnyij Novgorod-i képzőművészeti múzeum csak meg akarja mutatni a közönségnek a „magyar gyűjteményt” anélkül, hogy befolyásolná a körülötte folyó tulajdonjogi vitát. A képek jövendő sorsának eldöntése a kormányszervekre tartozik – mondta Valentyina Krivova igazgatónő a szeptemberre tervezett kiállítás céljáról.

Az orosz restitúciós törvény szerint Magyarország, mint volt ellenséges állam, csak a nácizmus áldozatai és az aktív ellenállók, valamint az egyházi és jótékonysági szervezetek értékeit igényelheti vissza a II. világháború végén a Szovjetunióba hurcolt műtárgyak tízezrei közül. De még ez is áll az 1945-ben Nyizsnyij Novgorodban (Gorkijban) kikötött 151 festmény, grafika és faszobor túlnyomó részére, amelyek magyar zsidó gyűjtők tulajdonát képezték. És áll a sárospataki református kollégium 170 könyvére is, amelyek velük együtt kerültek a Volga menti városba. A magyar gyűjteményt 1957-ben Gorkijból a moszkvai Grabar restaurálóközpontba vitték, és Leonyid Brezsnyev szovjet vezető 1972-ben 15, majd Borisz Jelcin orosz elnök 1992-ben két képet „visszaajándékozott” belőle a magyaroknak. A kollekció 37 darabja 1996-ban visszakerült a Nyizsnyij Novgorod-i múzeumba, amely akkor 14-et kiállított, s azóta is jó néhányat bemutatott különböző tárlatokon. Most három faszobor látható – jegyezte meg Krivova, aki azt várja a kiállítástól, hogy a múzeum még legalább 40 képet visszakaphat Moszkvából. Az egyik fénypont Goya Karneváli jelenet című festménye lehet, amelyet viszont nem a Grabar központban, hanem a Puskin múzeumban őriznek a magyar gyűjtemény négy másik, nagy értékű képével (Bicci di Lorenzo, Corot, Degas, Manet) együtt.

Magyarország jelenleg a sárospataki könyvek visszaadását akarja elérni, de – az orosz restitúciós törvény szerint – ennek előfeltételeként külön törvényben kellene megfogadnia, hogy visszaad Oroszországnak a II. világháború folytán elvesztett minden kulturális értéket, amely a területére került, vagy a jövőben oda kerülhet. Egyes szakértők szerint ez valamiféle csereként állíthatná be a kultúrjavak visszaadását, összhangban a „kompenzációs restitúció” orosz tételével (amely azon alapul, hogy a Szovjetunió az ellenséges megszállás által kulturális örökségében okozott kárt kompenzálta műkincsek zsákmányolásával). Ráadásul a magyar kollekció különleges értéknek minősülne, s így visszaadását a dumának külön határozatban kellene engedélyeznie, ami nehéz szülés lenne a mai meglehetősen nacionalista orosz közhangulatban.