Egy új időszámítás kezdetét ígérik

ddd
Budapest |

Nagy ünneplésre készül az idén 30 éves Sziget fesztivál, amely a pandémia miatt az utóbbi három évben történetének legnehezebb időszakát élte. Több mint kétmilliárd forintnyi veszteséget kellett elkönyvelniük, és a tavalyi rendezvény sem sokat lendített rajtuk – kb. 400 milliót sikerült csak lefaragniuk a deficitből.

Talán emlékeznek rá, mennyire ki voltunk akadva tavaly az áraktól, és mennyire meglepett minket a visszafogott látványvilág, a minden téren tapasztalt spórlási szándék és a komfortszint általános csökkenése – amihez azért az extrém hőség is jócskán hozzájárult. A szervezők azt ígérik, idén minden szebb, kényelmesebb és olcsóbb lesz odabent, és feltett szándékuk, hogy visszacsalogassák a magyar fiatalokat – különböző diákkedvezményekkel, valamint azzal az ígérettel, hogy a vendéglátóhelyeknek kötelezővé teszik az olcsóbb ételkínálatot.

Ha összehasonlítjuk a jelenleg zajló, jóval kisebb hazai Pohoda fesztivált a Szigettel, a legszembetűnőbb különbséget nem a méretekben és a zenei kínálatban látjuk, hanem abban, hogy a trencséni fesztivált a hazai látogatók is simán megengedhetik maguknak. Legalább is nem kell eladósodniuk, ha bérletet szeretének venni, és étkezni is a fesztivál területén akarnak. (Michal Kaščák fő szervező nem is titkolta, hogy kezdetben a Sziget példája lebegett előtte, jóval több külföldi vendéget szeretett volna odacsábítani, de később már nem kesergett azon, hogy ez nem sikerült, mivel az árak így a hazai pénztárcákhoz igazodnak).

A térség legnagyobb nyári könnyű-zenei fesztiválja idén augusztus 10–16. között zajlik a szokott helyen, az Óbudai Hajógyári-szigeten, amelynél ideálisabbat elképzelni sem lehet – megkockáztatjuk, hogy egész Európában nincs még egy ilyen kiváló fesztiválhelyszín. A nyugati fiatalok főleg a pazar környezet miatt szoktak oda, mert hiszen odahaza is megnézhetnék ugyanazokat a zenekarokat, amelyeket a Sziget kínál (pár kivételtől eltekintve a kontinensen turnézó produkciókról van szó). Illetve azért szeretik ezt a rendezvényt, mert számukra még mindig olcsóbb Budapestre utazni egy egész hétre, mint otthon befizetni egy két-három napos fesztiválra. Amióta pedig – a németek, hollandok, olaszok és franciák után – a britek is felfedezték a Szigetet, az ottani árak tényleg az egekbe szöktek.

Szóval ha Kádár Tamás fő szervező és csapata komolyan gondolják azt, ami a beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy tudniillik új időszámítás kezdődik idén a Sziget történetében, akkor örömmel adunk mi is egy újabb esélyt ennek a „patinás”, különleges rendezvénynek, amelynek fejlődése egyszerre tükrözi a társadalom, a gazdaság és a popkultúra változásait, és amely olyannyira a szívünkhöz nőtt, hogy nem szívesen mondanánk bármi negatívat róla. Mert hiszen ez egy igazi sikertörténet. A Sziget a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb kulturális brandje lett, nem beszélve az idegenforgalmi jelentőségéről – hiszen hosszú évek óta több turistát vonz, mint a Forma–1, illetve a főváros összes többi zenei rendezvénye együttvéve. Idén például az előzetes számítások szerint kb. százezer külföldi vendéget várnak a fesztiválra. Nézzük, mit kínálnak nekik, és persze nekünk, hiszen mi ebben a furcsa, köztes állapotban inkább a belföldi vendégek szemszögéből nézzük az ottani szolgáltatásokat, főleg, ha még sosem jártunk nyugat-európai fesztiválon. (A Sziget idei zenei kínálatáról majd egy későbbi cikkben lesz szó).

Szóval állítólag lényegesen látványosabb lesz az idei Sziget, már csak a jubileum miatt is, de egyébként sem ártana visszahozni a pandémia előtti pazar vizuális elemeket, mert tavaly nem igazán kényeztettek el minket ebből a szempontból. Már a bejáratnál érezhető volt a csóróság, a korábban szépen felzászlózott K-híd látványa bizony hiányzott a szemünknek. Illetve addig észre sem vettük, mennyire feldobják a hangulatot érkezéskor azok a színes zászlók. Egyáltalán nem mindegy, hogyan fest egy fesztivál bejárata, és ha már egy ütött-kopott vashídon kell átmenni a szigetre, nézzen ki valahogy az a híd – gondoltam tavaly. Aztán a szervezőktől megtudtam, hogy részben biztonsági okok játszottak közre a „zászlótalanításnál”, az 1955-ben épült, eredetileg ideiglenesnek szánt K-híd ugyanis olyan állapotba került, hogy minden plusz terhelés veszélyessé vált. (Készültek rendbehozni, remélem, augusztusig sikerül...)

Tehát ott tartottunk, hogy új dizájnt kap a Sziget, a hang- és fénytechnikájuk is megújul. Visszatérnek az Art Of Freedom installációi is, amelyek remekül mutattak a térben, nappal és éjjel más-más hangulatot keltve. Jó hír, hogy szinte teljesen eltűnnek a mobil WC-k, a hírhedt kék TOI-TOI dobozok, tíz százalékuk marad csak kint, nyilván nosztalgiából. Hűlt helyüket sokkal higiénikusabb, vízöblítéses konténerblokkok veszik át, amelyekből már tavaly is biztatóan sok volt, és tisztán is tartották őket – tudom, mert gyakran jártam „ellenőrzésre”. Azt hiszem, nem csak én lettem komformista az évek múlásával, a fiatalabb korosztály eleve magasabb igényekkel érkezik, például a hatalmas, megpakolt hátizsákok helyét mára átvették a gurulós bőröndök. Amióta pedig különböző kényelmi szintű épített sátorkempingekben is lehet szállást vásárolni a fesztivál területén, sokminden természetes lett, ami korábban luxusnak számított.

A gasztro-blokkokban (food-court) idén tovább bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket. Igyekeznek úgy meghatározni az árakat – részben a tavalyi kollektív felháborodásra reagálva – hogy a fesztivál ne legyen drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál. Emellett minden vendéglátóhelyen kötelezően lennie kell legalább egy főételnek, amelynek maximalizált ára 2.500 forint.

A tavaly a komoly mennyiségben jelen lévő szállópornak is hadat üzennek a szervezők. A folyamatos locsolást a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál területén – a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képeznek a talajon, ezzel akadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

Ebből jelenleg nem sokat értünk, de megnézzük, leteszteljük és megírjuk...

K-híd
dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?