Beton.Hofi annak idején belógott a Szigetre

dd

Beton.Hofi augusztus 9-én a Szigeten ad koncertet. Korosztályának egyik leghitelesebb előadója nem először lép fel a fesztiválon, de ezúttal a Nagyszínpadra készül, egy speciális, egyedi produkcióval.  

A rapper sokszor járt már a fesztiválon, és most azt is bevallotta, hogy egyszer hamisított jeggyel jutott be. Mostani koncertjével utólag is elnézést kér ezért a Sziget szervezőitől.

Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi néhány éve üstökösként robbant be a magyar színtérre, sikere azóta is töretlen. A nagyszínpados koncert meglepetés lesz a rajongóknak, de mi már most eláruljuk: a Rajkó Cigányzenekar teljes, 14 fős, hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató csapatának hangszerelésében szólal majd meg néhány Beton.Hofi-dal.

Jól fog mutatni az önéletrajzomban a Sziget-nagyszínpad” – mondta a rapper, aki elmesélte, hogy annak idején úgy lógott be a Szigetre, hogy valakinek a karszalagját sebbenzinnel leoldotta, és azt ragasztotta át a saját csuklójára. „Szeretnék ezúttal elnézést kérni a szervezőktől, hogy anno sebbenzines trükkel belógtam, most érzem magam igazán kellemetlenül emiatt, így, hogy vendégül látnak a legbecsesebb helyszínükön” – vallotta be Ádám, akinek az aznap szintén a Nagyszínpadon fellépő Stormzy figyelmét is szeretné felkelteni, meglehetősen fura módon. „Az a tervem, hogy elérhetetlennek mutatkozom a “bekkben”, így majd biztos kivívom a tiszteletét. Szurkoljatok!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?