Egy megbuherált bibliai történet

A nők többsége kifejezetten Patrik Vyskočil miatt jár a pozsonyi Nová scénára, és a vezetés ki is használja a fiatal sztár vonzerejét, hiszen mostanában csaknem minden musicalben szerepeltetik. Az évek alatt annyi tapasztalatot gyűjtött, hogy a The Bodyguard című előadást már ő rendezte két évvel ezelőtt, és másik rendezése, a Cyrano z predmestia is szép sikert aratott. Úgyhogy elérkezettnek látta az időt egy saját projekt megvalósítására. Mózes figuráját választotta, övé az ötlet, a koncepció, a librettó, a dalszövegek és a zene egy része is. Ő a főszereplő (Lukáš Pišta kollégájával felváltva) és a rendező is.

Ľubomír Dolný zeneszerzőként eddig nem sok teret kapott a színházban, tíz éve írt egy mérsékelten sikeres mesemusicalt, azóta általánban a zenekari árokban vezényel. Viszont majdnem mindig ő a fő hangszerelő, úgyhogy mára kitanulta az összes stílust, nem okoz gondot neki szépen felöltöztetni egy-egy dallamot. A librettóhoz és a párbeszédekhez két elismert szaktekintély, Peter Pavlac és Ján Štrasser segédkezett, de az utolsó szót itt is Patrik Vyskočil mondta ki. A dramaturgi feladatokat pedig egy másik színész, Dávid Hartl látta el.

És hogy mi sült ki ebből? Egy abszolút vállalható musical, amely nem a műfaj bevált kliséit alkamazza, sok benne a popzene, sőt, zsidó és arab dallamok is felbukkannak. A történet pedig nemcsak a dalok közti időt hivatott kitölteni, hanem ugyanolyan fontos, sőt, talán fontosabb, mint a zene. Ez a szokatlan koncepció paradox módon azért működik jól, mert a betétdalok nem igazán ütősek. A nézőnek kifelé menet még van mit dudorásznia, másnapra azonban elfelejti a dallamokat. A látvány viszont sokáig megmarad benne.

A Nová scéna tánckara tulajdonképpen főszerepet kap, ők az Egyiptomban rabszolgasorban tartott zsidók, de ők testesítik meg például a Mózes álmában megjelenő égő csipkebokrot, illetve a főszereplő nyughatatlan képzeletének egyéb szüleményeit. Ladislav Cmorej koreográfiái európai szintre emelik az előadást,  a tapasztalt jelmeztervező, Ľudmila Várossová is hozzáteszi a magáét a látványhoz, a ruhák finom átmenetet képeznek a historizáló és a mai viseletek között, a színeknek is üzenük van – a sárga például a remény színe. A rabszolgák munkaruhára emlékeztető, ám kellően rongyos hacukában vannak, a felügyelők viszont kommandós sisakban. A kis családjával a fáraóhoz induló Mózes régi köpenyben, de modern hátizsákkal a hátán kel útra.

A bibliai témák hálás musical-alapanyagok, mert az általános emberi tulajdonságokat, értékeket, alapkonfliktusokat lehet kidomborítani bennük. A szerzők és rendezők mindig a mának akarnak üzenni, vannak, akik alaposan elrugaszkodnak az eredeti történettől, vagy felnagyítják egy-két mellékszereplő jelentőségét.

Ennek a Mózesnek eleinte egyáltalán nem tetszik, hogy ő a kiválasztott, akinek ki kell vezetnie népét Egyiptomból. Az isteni jelenés után sem igazán érzi képesnek magát a feladatra, tépelődik, dalban perel az úrral (Patrik Vyskočil játszotta már a Szupersztár Jézusát is, nyilván innen a dal ötlete), szóval nem akar szuperhős lenni. Az alkotók több helyütt eltérnek a Bibliától, Miriam karaktere például nagyobb hangsúlyt kap, végig jelen van Mózes hercegi életében, mivel szolgálóként tevékenykedik a fáraónál. Ramszesz szerepe is fontosabb, az első felvonásban sokáig testvérekként hancúroznak és csibészkednek az udvarban, a két gyerekszereplőt csak később váltják fel a felnőttek. Az általunk látott előadásban Richard Autner játszotta Ramszeszt, aki Dárius Kočival szerepel alternációban, és bemutatja, mennyire a fejünkbe tud szállni a hatalom. A testvérharc később elmérgesedik, ennek Mózes nevelőanyja is áldozatul esik. 

A történet a legizgalmasabb résznél ér véget, amikor a zsidók elindulnak Egyiptomból az ígéret földje felé. Nincs tehát szó sem a Tízparancsolatról, sem az út során Mózes által véghez vitt csodákról. Itt az elhatározás megszületése lényegesebb, mint maga a cselekedet. A hitnek komoly szerepe van a karakterek döntéseinél, de tulajdonképpen mindenki a saját egyéniségét hozza, szuverén emberként cselekszik. Ennek megfelelően a színészi játék sokkal fontosabb, mint a musical műfajban általában. A Nová scéna gárdáját prózai vendégszínészekkel töltötték fel – és ezt nagyon jól tették. Örömteli tény, hogy ezúttal élő zenekar játszik – ami nem mindig van így –, viszont kissé zavaró, hogy néha olyan hangosak, hogy elnyomják a színészek dialógusait.

De ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, hiszen az előadás tomboló sikert aratott a szombati bemutatón. Egy ideig egészen biztosan nem kapnak jegyet rá, utána viszont ajánlom szíves figyelmükbe.