Egy mágikus Mester

Azt hiszem, valamikor gimnazista koromban találkoztam vele először. Már magam sem tudom, hogyan került a kezembe a könyv, valaki ajánlotta vagy a címe keltette fel az érdeklődésemet, mindenesetre megtalált. Ami azért is szerencsés dolog, mert addig – töredelmesen bevallom – nem igazán érdeklődtem a dél-amerikai irodalom iránt. A könyv természetesen a Száz év magány volt. Talán fölösleges hozzátennem, hogy a világsikert aratott regény ugyanúgy elbűvölt, mint rajtam kívül több millió embert a világ számos részén. Persze, azelőtt is jó pár olyan könyvet olvastam már, amelyet alig tudtam letenni addig, amíg az utolsó oldalra nem értem. De ez más volt. Egy teljesen más világ. Olyan, amilyennel addigi olvasmányélményeim során nem találkoztam. A Buendía család több évszázadon átívelő története, amelyekhez a nagy tragédiák, a sorscsapások, a hatalmas szenvedéllyel tomboló szerelmek ugyanúgy hozzátartoztak, mint a csodálatos, természetfeletti események, olyan könyv, amelyet nem lehet nem szeretni. Sőt, csak rajongani lehet érte. Úgy is mondhatnám, hogy aki elolvassa a Száz év magányt, az egy időre Macondóba költözik. Hozzá kell tennem, annak idején a gimnáziumban jó páran elutaztunk Macondóba. Ez már csak azért is jó dolog volt, mert „visszaérkezésünk” után megoszthattuk egymással ott szerzett „élményeinket, tapasztalatainkat”.

Persze, sorolhatnám tovább a könyvcímeket, amelyek ehhez a varázslatos mesélő tehetséggel megáldott író nevéhez fűződnek, akárcsak azoknak a díjaknak a nevét, amelyeket munkássága elismeréseként megkapott, s amelyek között az irodalmi Nobel-díj is ott van. Nem tudom, ő hogyan látja, de a legnagyobb sikerként mégiscsak azt könyvelhetné el, hogy a dél-amerikai irodalom neki köszönhetően manapság is hallatlan népszerűségnek örvend.

Ennél szebb születésnapi ajándékot pedig nem is kívánhatna magának Gabriel García Márquez, a mágikus realizmus nagymestere.