Egy letűnt világ páratlan kincsei

Alfons Mucha, családi gyűjtemény az anyag címe, s ahogy azt a Mucha-életmű szakavatott ismerője, a kiállítás kurátora, a japán Tomoko Sato állítja: ilyen sok alkotását a művésznek, mint itt, még soha sehol nem láthatták egy helyen az érdeklődők. A festmények, szobrok, litográfiák és ékszerek mellett a Szláv eposz hatalmas táblaképeit is megtekinthetik, de még azt a három tanulmányt is, amelyek A Szerelem kora, Az Ész kora és A Bölcsesség kora gigantikus triptichonjához készültek. „A kiállított anyag nem pusztán a művész sokoldalúságát bizonyítja – vélekedik Tomoko Sato –, hanem a művészet inspiratív erejét is.”

Harminc éve nem volt ilyen nagyszabású Mucha-kiállítás Prágában. Ezt már John Mucha, a festő unokája mondja. „A családi gyűjtemény több mint háromezer műtárgyból és négyezer fényképből áll. A palota lovardájába ezekből válogattak ki több mint kétszáz darabot a kiállítás rendezői.”

Bár a világ elsősorban plakátművészként ismeri a dél-morvaországi Ivančice szülöttjét, akinek első „alkotása”, egy zsebkéssel a padba vésett, eredeti motívum a kisváros templomát tette híressé. Alfons Mucha festőként, grafikusként, illusztrátorként és ékszertervezőként is kora egyik kiemelkedő alkotója volt. 1879 és 1887 között Bécsben és Párizsban végzett festői stúdiumot, majd a világkiállítás alkalmából a művészetek Mekkájába, Párizsba költözött, ahol 1894-ig meglehetősen szerény körülmények között élt. Abban az évben viszont díjat nyert az ottani Szalon kiállításán, méghozzá a kor jeles színésznőjének, Sarah Bernhardt-nak köszönhetően. Tőle kapta ugyanis az első megrendelést a Gismonda című darab plakátjának megalkotására. Attól a naptól fogva, hogy műve megjelent a francia metropolisz utcáin, Mucha a Belle Epoque leghíresebb plakáttervezője lett, világhírű festőművész, Gismondáját pedig a művészetkedvelők sorra lelopkodták a reklámoszlopokról. Ezután született meg A kaméliás hölgy, a Médeia, a Hamlet, a Lorenzaccio, A szamariai asszony plakátja, de mindemellett kellékeket és ékszereket is tervezett az előadásokhoz. Sok más tárgy mellett ő alkotta meg A napkeleti királykisasszony Mélissinde-jének virágdíszes tiaráját és Médeia kígyót formázó karperecét is. Naptárakat és mintaalbumokat is tervezett, reklámplakátokat a Job cigarettapapírhoz, a Moet pezsgőgyárnak, Monacónak és Monte-Carlónak. 1901-ben a Francia Becsületrend lovagjává ütötték. Elnyeri a híres francia szobrász, Auguste Rodin elismerését, aki vele tart Morvaországba. 1904-ben már az Egyesült Államokban ünnepelték. Címoldalán üdvözli a New York Times. A New York Sunday a világ legnagyobb art nouveau művészének nevezi. New York, Philadelphia és Chicago Képzőművészeti Akadémiáján docensként tanított.

Egy amerikai milliomos megbízásából tizennyolc év alatt Szláv eposz címen húsz monumentális festményből álló ciklust alkot, amely a pánszláv eszme szellemében ábrázolja a szláv népek legjelentősebb eseményeit. A képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta, ám az alkotások Moravský Krumlov kastélyában leltek otthonra. Hosszú évek után onnan utaztak most fel Prágába. Alkotásai közül nem egyet amerikai és franciaországi múzeumok őriznek, egy lelkes rajongója pedig Tokióban nyitott múzeumot számára, ahol ma is olyan népszerűségnek örvend, mint annak idején hazájában.

Mucha – szépséges nőalakjaival, eredeti motívumaival – újabb és újabb reneszánszát éli. A Wallenstein-palotától csupán kőhajításnyira álló Szent Vitus-székesegyház ólomüveg-ablakát is ő festette meg 1931-ben.

A lovardában kiállított alkotásai közül nem egyet most láthat először a közönség. Ilyen az 1899-ben készült Természet című szobor is, az a csodálatos alkotás (egy lelki harmóniát sugárzó, behunyt szemű, fedetlen keblű nő világító fejékkel), amelyet Párizsban mutattak be 1900-ban, és úgy került egy német család birtokába, hogy nem is tudták, ki a szobor alkotója.

„Ebből a szoborból más és más ékszerrel talán tíz darab létezik a világban – mondja John Mucha. – Az itt látható darab, a 7-es számú, a Covid előtt egy párizsi aukción került közönség elé, és az Alapítvány nagy nehezen tudta csak megvenni, hiszen a kikiáltási ára 550 ezer euró volt. Eredetiségét és a többitől való különbözőségét a zöld fülbevaló és a fejen látható, tojás alakú zöld égő jelzi. Hozzáteszem: a villamos áram az idő tájt még luxuscikknek számított.”

Itt látható az a fotográfia is, amelyen a harmóniumnál Paul Gauguin, a Tahitin készült műveiről híres festőművész ingben, zakóban, de nadrág nélkül ül Mucha párizsi műtermében. Mucha évekig vágyott erre a hangszerre, és gyorsan megtanult játszani rajta. A fényképezés pedig egyszerűen a szenvedélye volt, ezért minden modelljét megörökítette. Énekelni is szeretett, szép hangja volt, a zene mindig fontos szerepet játszott az életében.

Megejtő története vagy inkább sorsa van annak a gyűrűnek is, amelyhez egy váratlanul meglelt nyaklánc tartozik. A gyűrű gazdája vacsorára volt hivatalos egy előkelő családhoz, ahol puszta kíváncsiságból belenézett a gyerekek játékdobozába, és ott fedezte fel az egykor elveszett láncot. Így került aztán ez a darab is a Mucha Alapítvány birtokába. Népviseleti ruhadarabok is láthatók a kiállításon. Ezeket a Zbiroh kastélyában 1912 és 1926 között született Szláv eposz című sorozatának megfestéséhez szerezte be Alfons Mucha, és meg is maradt mind a család gyűjteményében.

Hatalmas életmű kincsei sorakoznak október utolsó napjáig a prágai Wallenstein-palota lovardájában. Egy letűnt világ páratlan kincsei.

A szerző a Vasárnap munkatársa