Egy kis angelológia

Az angyalok Isten küldöttei, tiszta szellemi lények; ők azok, akik a tökéletlen ember és a legtökéletesebb lény között áthidalják az űrt. Vannak közöttük jók, de vannak rosszak is – utóbbiak Lucifer segédletével fellázadtak, de keservesen megbűnhődtek, mert örök kárhozatra taszíttattak.

Az angyalok Isten küldöttei, tiszta szellemi lények; ők azok, akik a tökéletlen ember és a legtökéletesebb lény között áthidalják az űrt. Vannak közöttük jók, de vannak rosszak is – utóbbiak Lucifer segédletével fellázadtak, de keservesen megbűnhődtek, mert örök kárhozatra taszíttattak. Ebből sem okultak: mindent elkövetnek, hogy az embereket a magukéhoz hasonló sorsra juttassák. A bukott angyalok az ördögök – ők csábítanak bennünket nyájas szóval a bűnre.

Ünnepvárás idején tartsuk magunktól távol a bukott angyalokat, beszéljünk inkább a fürtös fejű bájos szárnyas lényekről.

Az angyalhit babilóniai és perzsa hatás alatt alakult ki a palesztinai zsidók között. Az Ótestamentumban már történik említés az angyalokról, de nem név szerint, „Isten küldötte”, „szent őr” kifejezéssel illetik őket. Az Újtestamentum már név szerint is említi, ők Krisztus és országának hírnökei. Enokh könyve négy trónálló angyalt említ: Mihályt, Gábort, Urielt és Penuelt (vagy az utóbbi helyett Ráfaelt). Angyal viszi hírül Jézus fogantatását, megszületését, feltámadását. Gábriel arkangyal vitte hírül Jézus fogantatását Máriának: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.”

Az angyalok különböző kasztokba tartoznak. A legmagasabb rangúak az arkangyalok. A zsidók, a keresztények és a muzulmánok 4 fő arkangyalt ismernek. Mihály az ítélet angyala – sokszor ábrázolják karddal, ő tartja a mérleget az utolsó ítéletnél (és ő taszítja le a mélybe a gonoszok seregét). Gábriel (vagy Gábor) az isteni kegyelem küldötte, liliomot tart a kezében; gyolcsruhába öltözött férfiként jelent meg az oroszlánok barlangjába zárt Dánielnek. Isten „elküldte angyalát és bezárta az oroszlánok száját”. Ráfael az isteni gyógyítás követe, Isten gondviselő tevékenységének eszköze (vándorként, bottal ábrázolják). Az ő neve először Tóbiás könyvében fordul elő. Isten elküldte Ráfaelt Tóbiáshoz, akit a főangyal elvezetett Sárához. A szerencsétlen Sárának 7 vőlegénye meghalt egymás után a nászéjszakán (a gonosz Azmodeus démon végzett velük). Ráfael összehozta Tóbiást és Sárát, megtörte a varázslatot, sőt orvosságot is adott Tóbiásnak, amely visszaadta vak apja szeme világát. Uriel a jövendölés és bölcsesség (könyvet és papirusztekercset tart). Van még néhány kevéssé ismert arkangyal, mint például Hamuel, Jofiel és Zadiel...

A láthatatlan és halhatatlan angyaloknak nincs nemük (bár akadnak olyan angyalábrázolások a képzőművészeti alkotások között, amelyek kétséget kizáróan bizonyítják: az édes fürtös fejű, bájos szárnyas lények – fiúk), és „foglalkozásukra” nézve – valamikor régen – kilenc csoportba tartoztak.

Izajás ilyeneknek látta az Úr fölött lebegő szeráfokat: „... mindegyiknek hat-hat szárnya volt, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek.” Ezekiel a kerubokkal való találkozásáról számol be könyvében: „Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt. A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk – mind a négyüké – négy irányba nézett. Az egyiknek a szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Szányaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg a testüket födte.”

A keresztény naptárban szeptember 29-e Mihály arkangyal, az angyali seregek „tábornokának” névnapja, október 2-a pedig az őrangyalok napja. Hajdan ezen a napon keresztelték meg a lelenceket; a fiúk valamelyik angyali patrónus nevét kapták (Mihály, Gábriel, Ráfael), a lányok pedig az Angyal, Angelika nevet. Védangyala minden embernek (és népnek) van. A jó angyalok – még ha nem ismerjük is a nevüket – legfőbb kötelessége, hogy ránk, emberekre vigyázzanak. Régen az édesanyák őrangyalképet akasztottak a kiságy fölé. Sokan vannak, akik gyerekkorukban minden este így fohászkodtak: „Én édes jó Őrangyalkám, szépen kérlek, vigyázz reám éjjel-nappal, hogy míg élek, mindig jó és jámbor legyek. Holtom után vezess be, Jézuskához, mennyekbe!”

Jó volna megtalálni az elkóborolt (vagy elkergetett?) őrangyalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?