Egy alternatív alap keresése

Alternatív, független vagy struktúrán kívüli formációk? A „másság” művészi vagy működési forma? Hol ér véget az amatőr mozgalom és hol kezdődik a profi világ? Mi van (idehaza) a kőszínházakon túl? Egyebek mellett ezeket a fogalmakat, jelenségeket igyekezett körbejárni a héten Dunaszerdahelyen megren-dezett Alternatíva 2018 színházi találkozó.

Az Ad Valorem és a Dialóg nonprofit szervezet kezdeményezése nem légüres térben bukkant fel. Egyrészt, a közelmúltban számos olyan változás történt vagy körvonalazódott, amely felkavarta az állóvizet, a színházakat, a színházi műhelyeket is érinti; adott esetben stratégiájuk, működésük, lehetőségeik újragondolásához vezethet. A kisebbségi kultúrák finanszírozási rendjében bekövetkezett változás nyilvánvalóan ezek egyike. Felhozhatjuk azt az alapítási kedvet, amely „a harmadik szlovákiai magyar színház”, illetve a „dunaszerdahelyi színház” munkacím alatt érlelődik valahol, noha egyelőre nem jutott el abba a szakaszba, hogy felelős személyek valóban felelős kijelentéseket tegyenek az ügyben. De itt említhetjük azt a törvényjavaslatot is, amely a Szlovákiában ma meglévő kisebbségi teátrumokat a megyéktől a kulturális minisztériumba emelné át, azaz állami fenntartású intézménnyé transzformálná. Ennek pedig messzebb ható következményei is lehetnek, mint amire most nyilvánvalóan fókuszálunk, hiszen – ahogy azt Rigó Konrád kulturális államtitkár a találkozó szakmai kerekasztal-beszélgetésén felhozta –, az egyes fenntartói szinteket semmi sem akadályozza meg abban, hogy saját hatáskörükön belül új, akár specializált, a kisebbségi kultúra bizonyos területét felkaroló intézményeket hozzanak létre. Másrészt pedig, az Alternatíva 2018 azt mutatta, időről időre szükséges egy asztalhoz ültetni ennek a látszólag nem is olyan kiterjedt szcénának a képviselőit, hiszen egyelőre a közös fogalmi nyelv, a közös alap keresésének is a bevezető fázisánál tartunk.

A találkozó részeként megrendezett szakmai kerekasztal-beszélgetésen, mely az alternatív színházak lehetőségeit firtatta, Rigó Konrád kulturális államtitkár, Regős János magyarországi színész, rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke (korábban a Szkéné Színház igazgatója), Forgács Miklós, a kassai Thália dramaturgja (és számos alternatív projekt résztvevője), valamint Gál Tamás színész, a Csavar Színház alapítója (korábban a Dunaszerdahelyen létrejött SZEVASZ Színház és az Epopteia Társulat alapító tagja) osztotta meg a tapasztalatait. Regős János és Forgács Miklós magyar–szlovák összehasonlító alternatívszínház-történeti bevezetője után az eszmecsere elsősorban az intézményesülés lehetséges módozatai körül forgott. Kell-e a szlovákiai magyar közösségnek még egy színház – és ha igen, akkor milyen legyen? Szükséges-e, hogy kőszínházi jellegű intézményként működjön? Érdekes lehet-e számunkra például a budapesti Szkéné Színház befogadószínházi működése? Vagy eredményesebben lenne adaptálható, mondjuk, az alkotó- és előadó-művészeti inkubárorházként létező Jurányi Ház modellje (amely egyebek mellett az alternatív, független vagy akár amatőr társulatok permanens működésiköltség-hiányából fakadó gondokat is képes enyhíteni)? Ha új intézményre gondolunk, annak hol lenne a helye ebben a Dunától a Bodrogig húzódó déli sávban? Hol van az a kritikus tömeg – a potenciális közönség –, amelynek ténylegesen igénye van a színházra? Ha színházról és intézményesülésről beszélünk, mit értünk alatta – kizárólag a színházművészet valamilyen megnyilvánulási formáját, vagy belekalkuláljuk a közművelődési vonzatát is? Megannyi felvetés, amelynek a továbbgondolása, továbbmondása egy következő alkalomra marad.

Dunaszerdahelyen mindenesetre szemléltető válogatást láttunk olyan (nagyrészt hazai) művészeknek, társulatoknak a produkcióiból, akik/ amelyek a független utat választották, és részben vagy egészben a kőszínházi kereteken kívül valósítják meg művészi elképzeléseiket, nem mellesleg olyan műfajokat hozva, amelyek a repertoárszínházakban jobb esetben a „futott még projektek” között kapnak helyet. Egyszemélyes előadással lépett színpadra Jakubecz László (Azonos esőben való létezés), Lajos András (Egy disznótor pontos leírása) és Havasi Péter (Márai Sándor: Őrjárat), kétszereplős kamaradarabot hozott a Csavar Színház (Jelenetek egy házasságból), míg teljes társulattal (és Az önmagát mosdató szerecsennel) vonult fel az ÉS?! Színház. Az Alternatíva 2018-at a Vekker Műhely és a pécsi Escargo Hajója egy-egy előadása zárta – az egyre népszerűbb színházi nevelés formáit mutatva meg.