Egerben járt a kassai Csengettyű

Kassa/Eger. Kassa egyetlen magyar gyermekkórusa, a magyar alapiskola mellett működő Csengettyű Gyermekkórus az Egerben megrendezett Éneklő ifjúság 2006 elnevezésű minősítő kórustalálkozón vett részt a közelmúltban. A rendezvényen szereplő tizenöt kórus közül csupán ez a csapat képviselte a határon túli kórusmuzsikát.

Kassa/Eger. Kassa egyetlen magyar gyermekkórusa, a magyar alapiskola mellett működő Csengettyű Gyermekkórus az Egerben megrendezett Éneklő ifjúság 2006 elnevezésű minősítő kórustalálkozón vett részt a közelmúltban. A rendezvényen szereplő tizenöt kórus közül csupán ez a csapat képviselte a határon túli kórusmuzsikát.

„A meghívást a találkozó szervezőjétől, Bimbó Zoltántól kaptuk, aki Kassán valamelyik koncertünkön hallott minket – magyarázta Kekeňák Szilvia karnagy. – A magyarországi kórusok válogatás és minősítés után jutnak ebbe a megyei szintű fordulóba, minket itthoni teljesítményünk alapján hívtak meg. Mivel vendégként léptünk fel, nem kértünk besorolást sem, csupán a szakmai zsűri értékelését. Ennél is fontosabb azonban, hogy a zsűri egyik tagja, Vadász Ágnes, a KÓTA, azaz a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége főtitkára a mostani egri fellépésünk hallatán újabb meghívással ajándékozott meg minket.”

Még a jövő titka, hogy a Csengettyű Gyermekkórus eleget tesz-e az újabb felkérésnek, és részt vesz-e a novemberben, Budapesten megrendezendő Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusversenyen. Vadász Ágnes szerint szerepelhetnének vendégként, de akár a versenybe is bekapcsolódhatnának, mert teljesítményük alapján a legjobbak közé sorolhatók. A gyermekkórust azonban számos más verseny és rendezvény is várja még a nyár és ősz folyamán, továbbá számolniuk kell a tagcserékkel, létszámváltozással is, valamint átmeneti időre eddigi karnagyaik számának felére csökkenésével.

A Csengettyű Gyermekkórust 1968-ban alapította Homolya Éva, az iskola akkori zenetanára. A nagyjából ötven tagú gárda irányítását néhány éve az alapító lánya, Kekeňák Szilvia és az iskola jelenlegi zenetanára, Ferencei Andrea vette át. A gyermekkórus és a gimnazistákból verbuválódott leánykar számos hazai és külföldi versenyen és fesztiválon szerepelt, és rendszeres résztvevője a Csermely Kórus által szervezett kassai újévi hangversenyeknek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?