Dzsesszcsemege a sokszínűség jegyében

Meg akarja masszíroztatni hallójáratait? Szereti a dzsesszt és kíváncsi rá, hol tart ma ez a műfaj? Komárom vagy Pozsony környékén lakik? Ráér pénteken vagy vasárnap? Amennyiben ön legalább egy kérdésre igennel válaszolt, tovább olvashat.

Gadó Gábor azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiket a nagyközönség jobban ismer külföldön, mint saját hazájukban. Ez az egyéni stílusú, minden újra fogékony gitáros végigjárt egy sor élvonalbeli magyar zenekart, majd a kilencvenes évek közepén egyszer csak úgy érezte, egy helyben topog, és ez így is marad, ha nem költözik egy zeneileg pezsgőbb helyre. Párizsban telepedett le, és hamarosan ott is karriert csinált, ami nem kis teljesítmény egy olyan közegben, ahol a rádiók rendszeresen játszanak dzsesszt, egymást érik a klubok, a műfajt pedig az etnikai sokszínűség miatt állandóan új, egzotikus hatások érik, köszönhetően épp azoknak, akiket mi randalírozó bevándorlókként ismerünk a tévéből. Franciaország ma Hollandia mellett talán az egyetlen hely Európában, ahol valóban jó dolog dzsesszzenésznek lenni. Remélem, ezt a sejtésemet Gadó Gábor meg fogja erősíteni Komáromban vagy Pozsonyban, ahová francia, belga és német zenésztársakkal (Matthieu Donarier tenorszaxofon, Sébastien Boisseau nagybőgő, Laurent Blondiau trombita és Stephan Pasborg dob) lép színpadra, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének köszönhetően.

Gadó munkásságának eddigi legrangosabb elismerése a 2003-ban kapott Bobby Jaspar Életműdíj, melyet minden esztendőben az év jazzművészének ítél oda a francia L’Académie du Jazz. Állandó kvartettjének párizsi koncertjeire állítólag nem könnyű bejutni, legutóbbi lemezbemutatójukat pedig élőben közvetítette a France Musiques.

Gadó Gábor gitárjátékát szavakkal érzékeltetni nehéz feladat, ha a „légies”, „emelkedett” és „harmóniadús” jelzők mondanak valamit, akkor ezekből lehetne kiindulni. Hangszerét nem virtuóz technikai tudásának fitogtatására használja, hanem gondolatait akarja közvetíteni a dallamokon keresztül, sőt kommunikálni igyekszik a közönséggel. Olyasféle igyekezet lehet ez, mint azé a költőé, aki tökéletesre csiszolt szonettben közöl mély filozófiai tartalmat. Nem kell viszont holmi emészthetetlen avantgárdtól tartaniuk, ezek a hosszabb-rövidebb „zenei gondolatmenetek” abszolút érthetőek és követhetőek, Gyakran kiradírozza a határvonalat a komolyzene és a dzsessz között, ráadásul több kompozíciója bevallottan irodalmi ihletettségű, egy-egy nagy író vagy filozófus által inspirált.

Lám, máris szűkös ez a hely, pedig a zenésztársakról még nem is szóltunk. Itt és most legyen elég annyi, hogy a bőgősre állítólag már kilencéves korában felfigyelt a szakma, a szaxofonos pedig előzőleg a legnagyobb francia mesterek zenekaraiban játszott. Aki jót akar, menjen el január 27-én este hétkor a komáromi RÉV-be, illetve 29-én a pozsonyi Astorka Színházba. Ez utóbbi helyen egyébként Gadóék „bónuszként” szerepelnek, eredetileg ugyanis ez az este az Acoustic Colours nevű hazai formációé lett volna. Most azok is kellemesen meglepődnek, akik a zseniális hegedűs, Stano Paluch kedvéért zarándokolnak az Astorkába, és azok is, akiket a Gabor Gado Band vonz oda. Paluchék mára abszolút eurokompatibilisek lettek, teljesen mindegy nekik, hogy folkot, világzenét, bolondos bluegrasst vagy kísérleti futamokat játszanak, sőt legnagyobb érdemük, hogy mindet egyszerre is tudják. Az alkalminak nevezhető felállás másik legfontosabb tagja Juraj Griglák, a sokoldalú bőgős és basszusgitáros, aki egyik este a filharmonikusokkal lép fel, máskor pedig a Gustav Brom Big Banddel. Aki rákattint az Astorka honlapjára, láthatja, hogy a szigorú vezetés a színházi előadások mintájára a befejezés időpontját is meghatározta: szerintük a legények 21.30-kor véget vetnek a zenének. Gondolom, ez csak vicc...