Duna Menti Tavasz –második nap

Dunaszerdahely |

<p>Bábjátékokat, színjátékokat és a kettő ötvözetéből is láttunk példákat a 42.&nbsp;Duna Menti&nbsp;Tavasz második versenynapján.</p>

A fesztivál bábos szekcióját tegnap a kisgéresiek Mustármag Bábcsoportja nyitotta, Csillagj! című előadásukban ezúttal Eszter bibliai történetét dolgozták át a gyerekszereplők és a gyerekközönség nyelvére. A dunaszerdahelyi vmk Gézengúzok Bábcsoportja Varjútestvérek című mesefeldolgozása az ötletes bábokkal és színpadképpel tűnt ki. Oroszos fazonnal vonult fel a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Manócska Bábcsoportja: Az ostoba Emelja meséjében benne volt minden, ami kell – ifjú nyírfa, Kalinka, matrjoskák, nagy orosz medve és ügyesen adagolt humor. A diószegi Diócska Bábcsoport pedig A kis gömböc történetét mutatta meg bájos bábos meséjében.

A Duna Menti Tavasz második napján a versenyprogram nagyobb részében már a színjátszó csoportok léptek színpadra. A látott produkciók elgondolkodtató képet mutattak egyebek mellett arról is, hogy a csoportvezetők, a csapatok felnőtt segítői milyen úton-módon igyekeznek a gyerekek számára igazán átélhetővé tenni a feldolgozott meséket. A lévai Pitypang Színjátszó Csoport például nagyon szépen kivitelezve, a hagyományos mesemondás és mesejátszás szellemében vitte színre A kiskondás történetét. Hasonlóan klasszikus mesevilágot igyekezett megeleveníteni a perbetei Tündérvirágok Színjátszó Csoport is Az aranyszőrű báránnyal. A bélyi Csicsergők a pletykás asszonyokról szóló magyar népmeséhez egy fészbúkos kerettörténetet is illesztettek. A nyárasdi Tekergők Kiálts Asszonyt! című dramatikus játékának gerince egy székely népmese, de az előadás a drámapedagógia és gyermekszínjátszás mai eszközeivel is hangsúlyosan élt.

„Nagyon jó irányt vett a gyerekekkel való munka. Szinte mindegyik eddig látott előadásban érezhető az úgynevezett drámás, drámapedagógia módszerekkel való előkészítést. Még azokban az előadásokban is, amelyek hagyományos teret kínáltak – osztotta meg velünk a benyomásait Szabó Csilla amatőrszínházi rendező, drámapedagógus, aki Kiss Szilvia és Benes Tarr Csilla színművésszel, valamint Regős Jánossal, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökével együtt a színjátszó csoportokat értékeli a dunaszerdahelyi fesztiválon. – Például a lévaiak először próbálkoznak a Duna Menti Tavaszon. Gyönyörűséges képi világot teremtettek, amivel adósok maradtak, az a dramaturgia. Ugyanakkor a gyerekek nagyon élvezték ezt a játékot, mert annak ellenére, hogy hagyományos teret képeztek, kulisszákkal, díszletelemekkel, a gyerekek nagyon sok mindent magukból valósítottak meg.

Tehát ötvözték az eszközt és a drámás megközelítési módot. Összességében: a munka, amit a pedagógusok a gyerekekkel végeznek, az csodálatos. Most kellene egy nagyon jó drámás képzés, amely tovább visz a lényeg felé: hogy amikor már eszköztárat adunk a gyerekek kezébe a drámajátékokkal, akkor hogyan lehet dramaturgiailag pontossá tenni az előadást.”

A Királyhelmeci Speciális Alapiskola Varázskerék Színjátszó Csoportja a Minden egér szereti a sajtot című mesejátékkal varázsolta el a dunaszerdahelyi közönséget – megmutatva, hogy olyan közegben is értékes előadások születhetnek, ahol a színpadi játék tulajdonképpen terápia. A dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad Ez egy ilyen nap című szerkesztett játéka az ún. életjáték módszeréhez nyúlt – a gyerekek saját történeteikből, mindennapi gondjaikból teremtettek dramatikus helyzeteket. A programot a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium „nagycsoportja” zárta, Arany János Pázmán lovagjának diákos humorra kihegyezett előadásával. Ma további tizenegy előadás látható a dunaszerdahelyi vmk-ban, holnap pedig kiderül, ki játszott aranyban, ki ezüstben, ki bronzban az idei Duna Menti Tavaszon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?