Drága megkönnyebbülés

– Uram, ha elfogad tőlem egy jó tanácsot, ballagjon haza a pénzért, és adja be azt a szelvényt – mondta jóindulatúan a mögöttem álló fiatalember. – Én egyszer már megjártam, hogy nem adtam be az elkészített szelvényemet.

Laza napom volt úgyis, hazamentem hát. A fogadóirodában még ott volt a fiatalember, aki előzőleg megszólított.

– Elnézést, de érdekelne, hogy is volt azzal az ön be nem adott szelvényével? – léptem oda hozzá, miután megjátszottam a számaimat.

– Á, ön az, szóval beadta? – vette le tekintetét a mérkőzésekről. – Itt egyelőre végeztem, ha ráér, meghívom egy sörre, és elmesélem az esetet.

Leültünk a közeli kerthelyiségben. Kánikula lévén, ugyancsak jólesett a hűtött csapolt sör.

– Én nem itt lakom, csak egy ügyet intéztem önöknél – mondta újdonsült ismerősöm az első kortyok után, majd elkezdte mesélni a történetet. – Nagyon szeretek tippelni, már régóta játszom. Többnyire csak tíz koronáért szoktam fogadni. Egyszer, mikor beadtam az aznapi tippjeimet, a sorsjegyre csak öt koronám maradt. Megjátszottam hát azért az ötért kilenc számot, de a beadószelvényt nem dobtam el, gondoltam, délután, szolgálatba menet a vásárcsarnokban még egyszer beadom. A szolgálatban nincs szükségem pénzre, így délután induláskor nem is vettem magamhoz, csak öt koronát. Alig indultam el hazulról, hirtelen csikarást éreztem a hasamban. Jó csípős lecsót ettem, valószínűleg az kezdett el hatni oly módon, ahogy nem szerettem volna. Reméltem, hogy elmúlik, de ellenkezőleg, a görcsök erősödtek, olyannyira, hogy a vásárcsarnok előtt már kocogóra vettem a tempót. A vécés néninek kipengettem az öt koronát, és becsörtettem a kis helyiségbe, mondhatni, az utolsó pillanatban. Utána még lett volna időm hazamenni, pótolni a kényszerből kiadott öt koronámat, ám én lusta voltam, meg meleg is volt, akárcsak ma, ezért hát besétáltam a munkahelyemre. Másnap aztán, amikor megnéztem az este kisorsolt számokat, nem akartam hinni a szememnek. Mind a kilenc szerepelt a húsz kihúzott között! Úgy éreztem, dührohamot kapok, de eszembe jutott, hogy „fél” nyereményem – kétszázötvenezer korona – azért van. Akkor éreztem, milyen az, ha valaki egyszerre szeretne üvölteni mérgében és táncolni örömében. Végül is az öröm érzése uralkodott el rajtam.

A pechesen szerencsés (vagy szerencsésen peches?) fiatalember kiitta maradék sörét, és mikor elköszöntünk egymástól, a történethez még mosolyogva hozzátette:

– Igaz ugyan, hogy a vécés néninek csak öt koronát adtam, nekem az a megkönnyebbülés tulajdonképpen mégis kétszázötvenezer-öt koronámba került.

Mondanom sem kell, hogy nekem nem húzták ki az összes számomat. Ám megérte hazaballagni a pénzért, mert kétezer koronát azért megcsíptem. Kedves fiatalember, ha ismét találkozunk, a következő sört én fizetem!