Don Juan mint kocsmatöltelék

Roman Novitzky (Don Juan) és Viktória Šimončíková (Elvíra) a balett egyik jelenetébenFotó: SNDAz egész pedig úgy unalmas, ahogy van, annak ellenére, hogy az alkotók belegyömöszöltek mindent, amit valaha láttak, és megtetszett nekik. Van rossz fiúk és rossz lányok tánca á la West Side Story, zsidó folklór, a zárda kertészlegényének molesztálása nimfomániás apácák által, mint Pasolini Dekameronjában, oszlásnak indult hullák tánca, mint Michael Jackson Thrillerében, párbaj Jánošík hegyi legényeinek modorában, Hattyúk tava-persziflázs, nemi erőszak, szerelem és halál, tehát színes a paletta, csak az egész nem áll össze egységes, értelmes egésszé, és kevés köze van Don Juanhoz.

Mert igaz ugyan, hogy a gátlástalan nőcsábász alakja 17. századi felbukkanása óta koronként változik, volt már istentagadó libertinus és romantikus lázadó, az elérhetetlen nőideál után sóvárgó megszállott és a szerelem áldozata, de – már csak sorsának szimbolikus jelentősége miatt is – mindig nagy formátumú figura, nem pedig rossz társaságba keveredett, kis stílű kocsmatöltelék, mint a mostani pozsonyi változatban.

Az alkotók, Nikita Slovák szövegkönyvíró, Igor Holováč koreográfus és rendező maguk is érezhették művük hézagait, mert két mankót is használtak: egy narrátort és a műsorfüzetet. A narrátor egy hatalmas vetítővásznon jelent meg minden jelenetváltás közben, hogy elmondja moralizáló szövegét, amely azonban kevés fogódzót nyújtott a cselekményhez. A műsorfüzet pedig egy más történetet tartalmaz, nem azt, amely a színpadon látható. A balett cselekményének ismertetése az alkotói intenciók vagy inkább jámbor óhajok gyűjteményének tekinthető, ha sikerült volna megvalósítani a leírtakat, talán érdekesebb produkció születik. „A balett és Don Juan” c. fejezetében a műsorfüzet minden külföldi Don Juan balettet felemlít, csak az 1780-ban Pozsonyban bemutatottat nem, de nem tud a két 20. századi pozsonyi Don Juan-előadásról sem: a Richard Strauss zenéjére készült Fodor-koreográfia bemutatásáról a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének 1976-os pozsonyi vendégszereplése alkalmával és Ladislav Lejko koreográfiájáról, amely 1956-ban egy vizsgaelőadás keretében a Redutban került színre. A cikk szerzői gyanánt a következő triász szerepel: Alfred de Musset – Nikita Slovák – Emil T. Bartko. Arra, hogy miért került a kusza librettó szerzőjének és megbízójának, a balettegyüttes igazgatójának neve a világirodalmi nagyságnak számító francia romantikusé mellé, nincs magyarázat. Talán a szerénység okán. A produkcióról készült fotók alatt viszont egyetlen táncos neve sem szerepel. Mire is, nem kell őket elkapatni.

Pedig az, hogy nem füttykoncertbe vagy tapstalan csöndbe fulladt az előadás, egyedül és kizárólag a táncosoknak köszönhető. A címszerepet táncoló Roman Novitzky remek technikája és színészi kvalitásai még ebbe a vértelen figurába is képesek voltak némi életet vinni. Ugyanez mondható el az Elvírát táncoló légies, szép mozgású Viktória Šimončekováról, a Don Juan apját alakító, markáns Juraj Vasilenkóról, az anya szerepét játszó Kvetoslava Štefekováról, Andrej Szabo Komtúrjáról, Katarína Kaanová bájos Conchitájáról, a két könnyűvérű hölgyről, Natália Némethováról és Veronika Holláról, valamint František Šulek bamba Petríčekjéről. Andrej Kremznek alig akadt táncolnivalója Sganarel szerepében, az utolsó jelenetben csak unatkozva téblábolt, ami nagy kár, mert a koreográfus egy nagyon jó táncost kényszerített üresjáratokra.

Nagyon jó Pavol Andraško puritán, funkcionális díszlete, a kellékek kevésbé, így például teljesen oda nem illő Don Juan apjának óriási fényképe. Persze, értjük, mit kíván érzékeltetni: a mindent és mindenkit ellenőrzése alatt tartó házi zsarnokot, aki elviselhetetlen lényének egész súlyával nehezedik rá szegény családjára, de ezt azért jobb lett volna inkább eltáncoltatni, elvégre balettról van szó. A műsorfüzet szerint Don Juan anyja szerencsétlen mártír, akinek tirannus férje mellett merő szenvedés az élete. A színpadon viszont ez a jobb sorsra érdemes hölgy akkorát lök a férjén, amikor felfedezi fia szökését, hogy az majd a lábát töri. A szende Elvíra is lökdösni, taszigálni kezdi Don Juant, amikor rálel a kocsmában (furcsa módon az egyre szemtelenebbül tapizó Sganarellel szemben már nem ilyen határozott). Mindkét esetben a nők a támadók, nem a zsarnoki apa vagy a „démoni” Don Juan, aki csak a műsorfüzet szerint az, a színpadon a démoniságnak semmi jelét sem mutatja. Nem elég a műsorfüzetben leírni, milyen és mit gondol ez vagy az a szereplő, ennek a színpadon kellene kiderülnie, azok számára is, akik a műsorfüzetet nem olvassák. Úgy tűnik, mintha a pozsonyi Don Juan alkotói nem hinnének a tánc egyetemes kifejező erejében. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy miért épp ezt a műfajt választották. Mirko Krajčí Gluck Don Juanjának motívumaira írt muzsikája jellegtelen, hiába, Gluckkal nem könnyű versenyre kelni.

A Don Juan a nagy történelmi személyiségeket bemutató eredeti szlovák balettek sorában a harmadik a Caligula és a Raszputyin után. A projekt utolsó darabja, amely Andy Warholról szól majd, az ötletgazda és inspirátor Emil Bartko szerint 2007-ben kerül bemutatásra. Ha olyan lesz, mint a már bemutatott három mű, van mitől félni.