A vaj után újabb alapélelmiszer ára emelkedhet

áremelkedés k

Az élelmiszerek árának emelkedését több tényező befolyásolja. 

Szlovákia legnagyobb tojástermelője a madárinfluenza hatásaival küzd. A tojásokat vissza kellett vonni a forgalmazásból, a tojótyúkokat pedig ki kellett selejtezni az udvardi (Dvory nad Žitavou) gazdaságban. A környékbeli gazdák is érintettek az intézkedésekben - írja a tvnoviny.sk portál.

Milan Dudáš, az érsekújvári Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (RVPS) igazgatója bejelentette, hogy az egész járványt fel kell számolni, és egyetlen madár sem maradhat az érintett gazdaságokban.

A gazdaságban dolgozók és a környékbeliek is arról beszéltek, hogy a tojások ára emiatt tovább emelkedhet. „Már most is drága a tojás, és biztosan drágulni fog” - mondták a tvnoviny.sk portálnak.

Martin Krajčovičot, a Szlovák Modern Kereskedelmi Szövetség elnöke is megerősítette, hogy mindez hatással lesz a tojás árára. Emlékeztet, hogy a tojás 90 százaléka szlovákiai gazdaságokból származik, és a Novogal a legnagyobb termelő Szlovákiában.

„A hiány jelentős lesz, és ezt vagy a külföldi termeléssel pótolják, de ha egyszer az európai piacon nem lesz annyi tojás, hogy a szomszédos országokból pótolni lehessen, az növeli a nyomást az árra” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?