Magyar Péter: A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői együtt tapsoltak az EP-ben Ukrajna harcának

magyar peter k

A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői együtt tapsoltak állva az Európai Parlamentben Ukrajna végső győzelemig tartó harcának, „itthon pedig uszítanak” – közölte a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.

Magyar Péter az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta „a Fidesz teljesen hülyének néz mindenkit”.

„Miközben tegnap az egész Fidesz-frakció felállva tapsolt Ukrajna végső győzelemig tartó harcának és az ukrán nép bátorságának az Európai Parlamentben, addig itthon a legaljasabb vádakkal és hazugságokkal uszítanak” – fogalmazott.

Hozzátette: az ukrán és fehérorosz felszólalást Deutsch Tamás, Dömötör Csaba és a Patrióták egyik vezetője, Gál Kinga tapsolta állva.

„Oké, Deutsch lehet, hogy nem értette az angol nyelvű beszédeket, de a többiek gondolom igen. Ja, és persze megint összenőtt, ami összetartozik, hiszen a hivatalos ülésrendtől eltérően a Mi Hazánk képviselője és a fideszesek egymás mellett ültek és együtt tapsoltak felállva”

– fogalmazott a párvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?