Dögöljek meg, ez kezd beindulni...

Hogyan legyünk boldogtalanok? – az alsóbodoki MÖSZ DiákszínpadKiss Gábor felvételeÁradozhatnék arról, mennyire örülnek egymásnak a keletiek, nyugatiak, középiek, az évről évre viszszajárók, akik évente egyszer egy hétig együtt lehetnek, s örülhetnek ritkán látott ismerőseiknek. Vagy írhatnék a fesztiválklub hangulatáról: szkanderező párocskák, vihogó részegek és nem részegek, filozófiai eszmefuttatások, színházelméleti viták, sörfolyók, kofolatengerek, buli hajnalig...

Klasszikus deklasszicizálás

Igen. Fura ez a cím. A komáromi egyetemisták előadására utal, akik Moliére-t vitték színre. Darabjuk címe: Dandin György, vagy a megcsúfolt férj. Amikor megérkeztem Komáromba, az ebédnél egy különös figurára lettem figyelmes. Szakálla volt. Az arca egyik felén. Aranyos volt. De, gondoltam, mindegy, ha neki ez tetszik... Lehet, hogy követői is akadnak. Aztán szerdán este beültem a D-Rím Színpad előadására, s rögtön az elején színre lépett egy férfi. Decens öltönyben volt. Kiderült, ő Dandin György, a megcsúfolt férj apósa és anyósa egyben, csupán profilfüggő, mikor melyik. Az ötlet zseniális (nem tudom, sajátjuk-e vagy sem), de ami igazán dicséretes, hogy Dudás Szabolcs, aki a darab rendezője is egyben, bevállalta, hogy három napig félszakállal futkosson az utcán. A darabbal kapcsolatos vélemények nagyon megoszlottak, a közönség egyik fele imádta őket, a másik fele halálra unatkozott. Az arany középúton járva: igaz, sok volt az üres futam, de az eredeti poénok, sokszor nagyon jól elkapott színészi játék, fantáziadús megoldások mégis kedvessé varázsolták az előadást. Ennek a cikknek az írója például egész jó hangulatban távozott a darabról...

Megérkezett a profizmus

Nehéz bármit is írni a losonci Kármán József Színház szerda esti előadásáról. Úgy tűnik a közönség imádta. (Ja, a darabot Háy János írta és A Herner Ferike faterja címet adta neki.) Igen, úgy tűnik, a közönség imádta. Én is jól szórakoztam. De... Volt vele valami bajom. Mégpedig: az előadás teljes mértékben a szövegre és az amatőröktől szokatlan színvonalú színészi játékra épült. Ezt nem lehet tőlük elvenni: szinte profi játék, szuper szövegkönyv. Ami viszont zavaró volt számomra, hogy úgy éreztem, az előadás kicsit szétesik, nem volt számomra világos a jelenetek egymás utáni sorrendje, ami lehet, hogy ebben a formában szőrszálhasogatásnak tűnik, de a motiválatlan cselekményvezetés letöri a darab ívét, s a néző ilyenkor nem képes a katarzis átélésére, amit a losonciak darabjában csak megérthetett a közönség, de nem érezhetett át. Ha véletlenül nem jelenne meg ezután több tudósításom, akkor a közönség meglincselt, de bevállalom...

Hogyan legyünk boldogok

Hogyan legyünk boldogtalanok – az önsorsrontás tudománya. Ezt a címet viselte az alsóbodoki MÖSZ Diákszínpad idén debütáló csapatának előadása. Igazából az ember megtanulhatta, hogyan vészelje át az életet úgy, hogy közben meg ne haljon bánatában. Csupán jól meg kell jegyezni a darab által elmondottakat, s annak pont az ellenkezőjét kell cselekedni. Azt hiszem, évek óta nem láttam ilyen jó előadást a Jókai Napokon. Csizmadia Gabriella, a darab rendezője igazi színházat csinált. Ötletes megoldások, pörgős cselekmény, a diákok játékán pedig látszott, hogy képzésükre rendezőjük nagy hangsúlyt fektetett. Azt hiszem, feleslegesen fecsérelném rá a szót, csupán magasztalni tudnám az előadást, és nem akarom, hogy azt mondják, elfogult vagyok.

Csak úgy spanyolosan...

A dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad Yerma című darabja a fesztiválnak már a harmadik olyan előadása volt, amelyben élőzenét hallhattunk. Dióhéjban: a konzervatív spanyol társadalom rejtett arcát próbálja meg feltárni Lorca drámája, s ezt egy párkapcsolaton keresztül mutatja be. A rendező remek munkát végzett, én mégsem tudtam beleélni magam a játék hangulatába. Úgy éreztem, ez nem az én darabom, nincs közöm hozzá. Nem tudom megérteni és elfogadni egy más kultúrkör, más kor embereinek tradícióit, életfelfogását. Az én időmben, számomra ismert világban játszódó hasonló rendezői kivitelezésű darab valószínűleg sokkal emlékezetesebb lett volna, és annak ellenére, hogy a rendezői munkában – a kisebb következetlenségeken kívül (néha spanyol, néha magyar szövegű dalok stb.), amiket sokan csak felesleges szőrszálhasogatásnak tartanának részemről – és a diákok színészi teljesítményében nemigen találtam kivetnivalót, maga a történet, a cselekmény volt az, ami engem nem tudott megfogni. De még egyszer hangsúlyozom, az anyag nehézsége ellenére remek teljesítmény volt ez a csapat részéről.