Díszkoszok, szapora pulzusok, lírai impulzusok

Bár az athéni olimpia már elmúlt, egyes részletei még mindig élénken foglalkoztatják a magyar közvéleményt. Szállóigék módosulnak („Nem a győzelem, a vérvétel a fontos!”), a (hajógyári, nem a túlélős) Sziget egykori lakói nyilvánulnak meg: „Nekünk sosem tűnt elérhetetlen célnak a 75 ml”, ami – ha a sörfogyasztást tekintjük – teljességgel érthető. Amit senki nem ért, az viszont az, hogy ha már valaki egyszer doppingolt, akkor miért nem vallja be egyszerűen és férfiasan, mellőzve a „dísz” koszolódását. Minek minősítsük viszont azt, hogy a Fábry Show beharangozója szerint az általuk diszkoszkirálynak minősített sportoló „ezúttal tabuk nélkül” lesz jelen, majd amikor az első kérdés elhangzik a botrányról, a vendég azonnal elhárítja: „erről most ne beszéljünk”. ĺgy a kedves lóvá tett tévénéző mindent megtud Fazekas korcs kutyájáról (dőlnek a tabuk...), másról pedig semmit.

Nézem a dobozt. Talán nem is volt csatorna, amelyik ne foglalkozott volna azzal az értelmetlen bűncselekménnyel, amely minden békeszerető ember lelkét felkavarta. A harmadik évfordulóján sem tudjuk, mi is történt pontosan azon a bizonyos 9/11-es napon. Az egyik tévécsatorna ezeknek az érdekességeknek és kérdőjeleknek szentelt egy kis figyelmet. Megtudhattuk, hogy a tornyoknál, a repülőgépek becsapódási magasságában két ufó lebegett a merénylet előtti percektől kezdve – körülbelül negyven percen keresztül – egészen az épület összeomlásáig. Mindez jól látható egyes film- és fényképfelvételeken. Nehezen magyarázhatónak tűnt az az elszólás is, amely George W. Bush nevéhez fűződik. A WTC katasztrófájának idején az elnök éppen egy iskolalátogatáson volt, s a hírt meghallva úgy nyilatkozott a helyszínen lévő újságíróknak, hogy a két torony katasztrófáját iszlám merénylők okozták, holott akkor még csak az egyik toronyba csapódott be repülőgép, tizennyolc perc volt hátra a másik elleni támadásig. Jó néhány egyéb „aprósággal”, érdekes ténnyel és találgatással szolgált a műsor, tehette ezt bátran, hiszen az elmúlt időszak alatt jócskán megszaporodtak a különféle hajmeresztő és elgondolkodtató teóriák. Az egyszerű tévénéző pedig csak csóválja a fejét és szorong, egyik hírt sincs módja személyesen ellenőrizni, az igazság tehát marad – odaát.

Nézem a dobozt, és már-már kezdem azt hinni, hogy igazi ínyencségekre csak véletlen kapcsolgatások során bukkanhat az ember. A magukat „részletesnek” nevező műsorújságok sem sokat segítenek, mert ott meg éppen a részletekkel való vesződés és a bennük való elvesződés veheti kedvét a dobozt vizslatóknak. A szóban forgó műsor apropóját az adta, hogy Czeslaw Milosz, a XX. század egyik meghatározó irodalmi alakja 93 éves korában elhunyt. Bevallom, én eddig csak annyit tudtam a „múlt század tanújáról”, hogy 1980-ban életművéért megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A dokumentumfilm végigkövette életpályáját a litvániai Szetejniétől (itt született 1911. június 30-án) egészen Krakkóig, ahol tíz évvel ezelőtt telepedett le. Milosz a történeti Litván Nagyfejedelemség területén látta meg a napvilágot, lengyelül író litvánnak vallotta magát, igazi szülőhazájának a Végek (Kresy) nevű lengyel keleti területet nevezve meg, amely sokvallású és soknemzetiségű jellegét a szovjet és német megszállás következtében a második világháború során veszítette el. Milosz Magyarországon inkább prózaíróként ismert, holott ő elsősorban költőnek tartotta magát. A Nobel-díjas pályatárs, az orosz Joszif Brodszkij szerint Milosz verseinek fő témája, hogy az emberek nem tudják felfogni saját létezésük értelmét. A műsor után végigolvasgattam a Gömöri György válogatásában és fordításában megjelent Ahogy elkészül a világ (AB-Art, 2001) című verseskötetet, amely a költő pályájának egészét mutatja be. ĺgy lett bennem teljes a doboz közvetítette szemcsés kép.