Díjazták a tévék legjeit

<p>Hatvanhatodik alkalommal osztott díjakat az amerikai Televízióművészeti és -tudományos Akadémia Los Angelesben. A tévés Oscarnak is nevezett Emmy-díjak átadása hasonló pompával zajlott, mint az Oscar-gála, és a vörös szőnyeges bevonulást is ugyanolyan sikítozások és vakuvillanások kísérték, mint a mozifilmek díjátadóin.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A vígjátéksorozatok kategóriájának győztese zsinórban ötödször a Modern család lett, drámasorozatok közül pedig a Totál szívás nyerte el a tavalyi győzelem után másodszor a trófeát.

Tarolt a Totál szívás

Vince Gillian, a sorozat alkotója a díj átvételekor arról beszélt, hogy mostanában jó idők járnak a televíziózásra, szerencsésnek mondhatja magát, aki most dolgozik a szakmában.

A drámai sorozatok legjobb férfi főszereplője Bryan Cranston, a Totál szívás kábítószert főző kémiatanára lett. Matthew McConaughey így nem tudott rekordot dönteni, azaz ugyanabban az évben megnyerni az Oscart, az Aranyglóbuszt és az Emmyt is. A döntésen maga Cranston is meglepődött, legalábbis a díj átvételekor azt mondta, nem tudja, mi történhetett, mert ő maga is McConaughey-re szavazott volna. Az immár befejeződött Totál szívás (Breaking Bad) sorozat sztárjának ez a negyedik Emmyje, így sikerült utolérnie a kategória korábbi rekorderét, a szintén négyszeres díjazott Dennis Franzot. A drámai szériák legjobb férfi mellékszereplőjeként Aaron Paul, a legjobb női mellékszereplőjeként pedig Anna Gunn vehetett át díjat – mindketten a Totál szívásért. Mivel a legjobb sorozat is ez lett, a négy díjjal a Totál szívás tulajdonképpen letarolta a drámai kategóriát.

A legjobb női főszereplő díját Julianna Margulies (A férjem védelmében) kapta. „Micsoda remek idők egy nő számára a televízióban” – jelentette ki Margulies is, aki másodszor vehette át az elismerést.

Papírforma

a vígjáték-kategóriában

A vígjátéksorozatok mezőnyéből nem túl nagy meglepetésre Julia Louis-Dreyfus kapta a legjobb színésznőnek, Jim Parsons pedig a legjobb színésznek járó elismerést. Julia Louis-Dreyfus zsinórban harmadszor nyerte el a díjat az HBO politikai szatírájában, Az alelnökben játszott szerepéért. A CBS csatorna Agymenők című sorozatában játszó Parsons negyedik díját szerezte meg. A vígjátéksorozat-mellékszereplőknek járó Emmyt Ty Burrelnek (Modern család) és Allison Janneynek (Mom) ítélték oda.

Meglepetés a minisorozatok csatájában

Ezt a kategóriát minden évben az HBO csatorna szokta megnyerni, idén azonban nem így történt. Az FX kábelcsatorna első sorozat-Emmyjét szerezte meg a Fargo című produkcióval, amely a Coen fivérek Oscar-díjas mozifilmjének feldolgozása, új karakterekkel. A csatorna egyébként összesen nyolc díjat zsebelt be olyan műsoraiért, mint a Louie vagy az Amerikai Horror Story című beteg horrorsorozat, amelyből Katy Bates kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Meglepődöttsége – mindenki Julia Roberts győzelmét várta – teljesen őszinte volt, beszédében azt mondta, hogy a sminkben szánakozó tekintettel méregették őt, és amikor a terembe belépve meglátta, kik között ül, biztosra vette, hogy nem nyerhet.

A legjobb férfi mellékszereplő díja szintén meglepetést okozott: Martin Freeman kapta a Sherlockért, nem pedig a The Normal Heart négy jelöltjének egyike. Arra sem sokan számítottak, hogy a Sherlock forgatókönyve megveri a The Normal Heart című HBO-drámát. Az HBO-t csak azért nem nullázták le ebben a kategóriában, mert a tévéfilmeket külön díjazták.

Csatornák viadala

Így a The Normal Heart (Igaz szívvel) megkaphatta az Emmyt . A film egy HIV-pozitív drámaíró megrázó élettörténete, akit Mark Ruffalo alakított, ám hiába számított nagy esélyesnek, a legjobb férfi alakításért járó díjat a gálán meg sem jelenő Benedict Cumberbatch kapta a Sherlockért. A legjobb színésznő a nagy esélyesnek tartott Jessica Lange lett (American Horror Story).

Idén ismét az HBO kábelcsatorna gyűjtötte be a legtöbb Emmyt: 15 Kreatív Emmy-díja mellé az este folyamán további négy trófeát szerzett. A CBS 11 Emmyjével a második lett a díjtáblázatban, az NBC tíz, az ABC nyolc, a Fox pedig hét kategória díját szerezte meg.

Robin Williamsre emlékeztek

A gálán Billy Crystal idézte fel a közelmúltban elhunyt Robin Williams emlékét. A 63 éves színészt, aki kezdődő Parkinson-kórban és depresszióban szenvedett, két héttel ezelőtt holtan találták otthonában. Crystal remegő hangon beszélt barátjáról, akit a „vígjátékgalaxis legfényesebb csillagának” nevezett. „Nagyon nehéz róla múlt időben szólni, mert annyira jelen van az életünkben” – fogalmazott a komikus. Robin Williams 1987-ben és 1988-ban kapott Emmy-díjat. (MTI, index.hu, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?