Díjátadás diákíróknak

A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága idén is meghirdette irodalmi alkotópályázatát középiskolás korú alkotók részére. Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadásra tegnap délután került sor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában.

A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága idén is meghirdette irodalmi alkotópályázatát középiskolás korú alkotók részére. Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadásra tegnap délután került sor a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában.

A program Hodossy Gyulának, az SZMĺT elnökének köszöntőjével kezdődött, majd Tóth László Forbáth Imre-díjas költő, a zsűri elnöke értékelte a vers és a próza kategóriában meghirdetett pályázatra beérkezett alkotások színvonalát. A bírálóbizottság elnöke részletesen megindokolta a testület döntését, különösen az szorult magyarázatra, hogy a zsűri vers kategóriában miért nem adta ki az első és a második díjat.

Föntiekre egyébként Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költőnek, az alkotópályázat védnökének értékeléséből is választ kaphattunk: „...nehéz volt a beküldött százhét vers között néhány olyan alkotást (s ugyanattól az egy szerzőtől) találnom, amely legalább viszonylag zavartalan élményt adott, amely mellé nyugodtan odatehettem a voksomat, amelynek a szerzőjéről el merem mondani, hogy díjat érdemel.” A Tőzsér Árpád által – vers kategóriában – adományozott különdíjat Sipos Janka kapta.

Az alkotópályázat másik védnöke Grendel Lajos Kossuth-díjas író volt; ő próza kategóriában adott ki különdíjat. Grendel nem tudott ugyan jelen lenni a rendezvényen, de a díjátadás előtt elhangzott írásos értékeléséből hasonló szomorú tanulságok szűrhetőek le, mint védnöktársáéból. Az általa (külön)díjazott Horváth Gergőről viszont az elismerés hangján ír: „Egyperceseit tömörség, célratörő történetmondás, nagyon jó megfigyelőképesség és fanyar, olykor az abszurd felé hajló humor jellemzi”.

Érdekes körülmény – és ez egyben az egyéni ízlés kiemelkedő fontosságára is utal az irodalmi művek megítélésében –, hogy a próza különdíjasa (noha az értékelés során felmerült a neve) végül is nem került be az első három helyezett közé.

A próza kategóriában Peniaško Éva vehette át az első díjat, második díjban – az egyébként Grendel által is kiemelt – Nagy Alexandra részesült, a harmadik díjat pedig Száz Pál szerezte meg.

A vers kategóriában két harmadik díjat osztott ki a zsűri. Az egyiket Lengyel Erika, a másikat pedig a különdíjat is elnyert Sipos Janka vehette át. (in)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?