Depresszió a családban

Hencze Mónika: „A gyermek természetét nem változtathatjuk meg, de irányíthatjuk a nevelését”A statisztikai adatok szerint az őszi hónapokban nő a lelki betegségekben, főleg a depresszióban szenvedők száma. Hencze Mónika pszichológussal beszélgettünk arról, hogy hogyan segíthetnek a családtagok ennek leküzdésében.

Elöljáróban tisztázzuk a fogalmat: mit jelent a depresszió?

A depresszió kifejezést a lelki állapotok széles skálájára alkalmazzuk. Egyrészt a csalódás, szorongás okozta múló kedvetlenség leírására, amelyet mindenki átél. Ebben az értelemben sokan depreszsziósak vagyunk vasárnap esténként, amikor közeledni érezzük a következő hét gondjait, nehézségeit. Másrészt beszélhetünk klinikai depresszióról, amit hetekig tartó kétségbeesés jellemez, s már súlyos betegségnek számít. Bár a vasárnap esti lehangoltság és a klinikai depresszió meglehetősen távol áll egymástól, a különbség nem a hangulat minőségében, hanem annak intenzitásában és időtartamában mutatkozik. Az orvosok akkor beszélnek depresszióról, ha a páciensnél egy bizonyos tünetcsoport két hétnél tovább áll fenn. Ilyen tünetek a kétségbeesés, a letargia, a sírógörcs, a kimerültség, a hipochondria, az öngyűlölet, sőt szélsőséges esetekben a téveszmék és hallucinációk is. A beteg cselekvésképtelen, nemegyszer képtelen felkelni az ágyból. Sokszor abban sem hisz, hogy életkedve valaha is visszatér.

Mi okozza a depressziót?

Szülő, gyermek, rokon, barát halála, a környezet megváltozása, családi konfliktusok, egzisztenciális problémák aggodalmat és fájdalmat okozhatnak. Az ilyen eseményeket követő depressziót a szakirodalom reaktívnak nevezi, mert külső körülmények váltják ki. A reaktív depresszió általános jelenség, s részben „egészségesnek” mondható. A legtöbb orvos a felkavaró eseményekre adott normális reakciónak tekinti. Ezzel ellentétes az endogén depresszió, mely a belső, biokémiai vagy genetikai tényezők hatására alakul ki. Jellemző megnyilvánulási módja, hogy az egészséges ember minden látható ok nélkül kétségbeesik. A kétféle depresszió közti határvonal nem mindig éles, esetenként a reaktív depresszió is átalakulhat mély depresszióvá. Heveny (akut) depressziónak nevezzük, ha a tünetek néhány hétig tartanak és viszszafordíthatók. Idült depresszióról beszélünk abban az esetben, amikor hosszabb ideig tart, és a kezelés hatására sem enyhül.

Melyek a klinikai depresszió korai tünetei? Milyen jelzések esetén kell a szülőnek a gyermekkel szakemberhez fordulnia?

Egyik korai jel a szabálytalan alvásritmus, de figyelmeztethet az általános ingerlékenység, az állandó fáradtság, az étvágytalanság, a kisebb kudarcok feldolgozására való képtelenség is. Mivel a súlyos depressziós beteg is sok esetben egészségesnek látszik, s úgy viselkedik, mint bárki más, környezete azt hiheti, hogy túlérzékeny. Sokszor a szülők észre sem veszik gyermekük betegségét, és egyre csak azt mondogatják neki: Szedd már össze magad! Tedd túl magad a dolgon! Ezek a tanácsok körülbelül annyit érnek, mintha egy szívbeteget buzdítanának arra, hogy kapja már össze magát. Ha a depresszió sokáig tart, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Okozhat-e testi betegséget a depresszió?

A súlyos depresszió felemészti a beteg energiáját, felborítja alvási és étkezési szokásait, de fizikai fájdalommal is járhat, és fogékonyabbá teheti a szervezetet különféle betegségekre. Téves azt hinni, hogy a depresszió önmagában szervi panaszokat okozhat. Ha ilyen tüneteink vannak, a háttérben más okok lehetnek, például pajzsmirigy-rendellenesség, szívbetegség, hiányos táplálkozás vagy cukorbetegség.

Férfiaknál, nőknél vagy a gyermekeknél fordul elő gyakrabban depresszió?

Statisztikai adatok szerint egypólusú depresszióval kétszer annyi nő fordul orvoshoz, mint férfi. A különbség talán a hormonokkal lehet összefüggésben. Szerepe lehet azonban annak is, hogy a depreszsziót sok férfi titkolja, mert „férfiatlannak” tartja. Sokan azt gondolják, hogy a férfiak a szellemi vagy fizikai tevékenységeikkel könnyebben el tudják hárítani a depressziót. Ezzel szemben a nők, főleg akiket gyermekkoruktól kezdve paszszívabb viselkedésre neveltek, nehezen tudják megakadályozni a negatív érzések elhatalmasodását. A depresszióra való hajlam néha már a nagyon korai években jelentkezik, ám sok esetben nehéz felismerni.

Röviden hogyan jellemezhető az a depressziós gyermek, akivel haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, szemben azzal, aki természetéből adódóan érzékeny, visszahúzódó?

A depresszióban szenvedők nemcsak visszahúzódóak, hanem már szinte rendellenesen csendesek, zárkózottak. Az ilyen gyermek duzzog vagy elbújik a csoportos játékok során, miközben abban reménykedik, hogy egyszer csak valaki észreveszi. Gyakran éppen a szülők ismerik fel legutoljára gyermekük depresszióját. Előfordulhat az is, hogy a depressziós gyermek nem visszahúzódóvá, hanem olyanná válik, akinek viselkedése kiszámíthatatlan, gyakran veszekszik másokkal. A „rossz fiú” vagy a „problémás gyerek” hírébe kerül, holott az ilyen viselkedést segélykiáltásként kellene értelmezni, a kicsi burkoltan szeretetért, bátorításért, ragaszkodásért könyörög, s éppen a magatartása miatt viszont további elutasítás éri. Mindez csökkenti önbecsülését, növeli haragját, és továbbra is visszataszító módon viselkedik.

Hogyan segíthet a szülő a betegség megelőzésében vagy leküzdésében?

A kialakuló depresszió elsődleges oka lehet a szülői szeretet és ragaszkodás hiánya. Minden gyermek, még a lobbanékony is, vágyik arra, hogy ragaszkodjanak hozzá, különben rideggé válik és erősödik az önsajnálata. A kicsiknek szükségük van a feltétlen szeretetre, elfogadásra azok részéről, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Az egyik legjobb dolog, amit a szülő annak érdekében tehet, hogy elősegítse a biztonság és a szeretet érzetét a gyermekben, ha maga rendszeresen kifejezi az érzéseit. Nagyon fontos még a türelmes bátorítás, a dicséret, a gyereknek soha nem használ a folytonos kritizálás vagy hibáztatás.

Egy családban azonban nemcsak az fordul elő, hogy a gyermek depressziós, hanem ennek a fordítottja is: a fiatal felnőtt észreveszi, hogy a vele egy háztartásban élő szülő állandóan kedvetlen, fáradt, ingerlékeny, tehát minden jel adott, ami depresszióra utal. Ő mit tehet ilyenkor?

A depressziós embernek égetően nagy szüksége van a környezet segítségére. Kiszámíthatatlan viselkedése ellenére igényli a körülötte élők támogatását. Az ilyen esetekben mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy a családtag egyszerűen csak mellette legyen. Nem feltétlenül szükséges a beszélgetés, a tanácsok osztogatása. A reménytelenség idején a jelenlét néma bizonyítékul szolgál a szeretetről, és ellensúlyozza a beteg elvetettségérzetét. Lényeges, hogy ne segítse őt az önsajnálatában, önigazolásában, de ne is ítélje el emiatt. Az, aki depresszióban szenved, mindenekelőtt megértésre és empátiára vágyik. Próbálja úgy irányítani a beszélgetést, hogy a beteg ne csak önmagára gondoljon. A depressziós személy azzal jellemezhető a leginkább, hogy állandóan önmaga körül forognak gondolatai. A lelki terápia szempontjából a testmozgásnak rendkívül fontos szerepe van. A rendszeres sportolás jótékony hatással van a szervezetre, serkenti a vérkeringést, élénkíti a mirigyeket, „megtisztítja” az egész szervezetet. A családtag segítséget nyújthat a betegnek a fokozatos felelősségvállalásban. Lényeges azonban, hogy a segítő személy ne legyen nagyon vidám, túlzottan optimista, mert a depresszióban szenvedők az így viselkedő embert irritálónak találják.

Melyik családtípusra, a többgenerációs, a teljes vagy a csonka modellre jellemző leginkább a depresszió?

Bizonyos családokban a depresszió generációkon át végigkövethető. Ennek két oka ismert: az öröklött hajlam és az otthoni példa, a minta. A gyermek természetét nem változtathatjuk meg, de irányíthatjuk a nevelését. Előfordulhat, hogy bizonyos családokban a depresszió azért vonul végig, mert a gyermekek szüleik rossz példáját követik: ugyanolyan gondolkodási sémával, szókinccsel, problémamegoldással rendelkeznek, mint szüleik. Látják a negativizmusukat, önsajnálatukat, s ők is ezt követik.