Dénes Györgyre emlékeztek szülőföldjén

KOVÁCS ÁGNES

Pelsőc. Családtagok, barátok és ismerősök, valamint a község önkormányzata és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága emlékezett meg Dénes György születésének 85. évfordulójáról a költő sírjánál a helyi temetőben.

KOVÁCS ÁGNES

Pelsőc. Családtagok, barátok és ismerősök, valamint a község önkormányzata és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága emlékezett meg Dénes György születésének 85. évfordulójáról a költő sírjánál a helyi temetőben.

A Madách- és Posonium-díjas költő alakját, akit néhány éve szülőfaluja díszpolgárává válaszottak, Mács József elevenítette fel. Kiemelte, hogy versein keresztül az egész Kárpát-medence magyarsága megismerhette Pelsőc nevét és a szlovákiai magyarság sorstörténetét. „A te példád mondatja most már egyre hangosabban sokakkal, hogy nem csak az a költő, akinek életműve az elméleteket kiszolgáló irodalom eszközévé tud válni, az is költő, és nem is akármilyen, akinek a verseit olvassák, szavalják, megzenésítik és éneklik, nemcsak tájainkon, de egész Magyarország területén is. S te ilyen poéta voltál életedben, s ilyen maradsz halálodban is” -– emlékezett Mács József, az íróbarát.

Dénes György elsőként vonult be Dél-Szlovákia-szerte a magyar iskolák falai közé. Hogy mennyire elevenen élnek gyermekversei a legkisebb olvasók körében, ezt bizonyítja a Katedra folyóirat felhívása is, amely a költő emlékének felidézésére kérte a magyar iskolák tanulóit, pedagógusait. A kezdeményezéshez a pelsőci iskola is csatlakozott. „Röviden ismertettük a költő életrajzát az alsó tagozatos gyerekek körében, kiállítást rendeztünk Dénes György megjelent köteteiből, a gyerekek pedig illusztrációkat készítettek a ver?seihez” –- mondta Máté Adrienn pedagógus. Több mint húsz alsó tagozatos kisdiák szavalt azokból a verseiből, amelyek Pelsőccel vagy Gömörrel kapcsolatosak. „Mivel mi 15 község tanulóit gyűjtjük össze, mindenki megtalálta a saját faluja nevét Dénes György verseiben. Az óra végén megzenésített verseiből hallgattunk meg néhá?nyat” – - mondta Király Katalin pedagógus. A gyerekekkel korábban egy Dénes György-albumot is készítettek. A felső tagozatosok, akiknél a költő tananyag is, önállóan gyűjtötték az ismereteket a költőről. A rendhagyó irodalomóráról és a költő emlékére készített egyéb mű?sorairól szóló dokumentumanyagot az iskola elküldi a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának. A közeljövőben a pelsőci iskola szeretné felvenni a tavaly elhunyt költő nevét.

RÖVIDEN

Irodalom és... Závada Pállal

Pozsony. Závada Pállal találkozhat a közönség ma 19 órakor a Pozsonyi Városi Könyvtár Vörös Rák nyári lapolvasójában (Mihálykapu utca 26.), illetve rossz idő esetén az Artotéka Galériában (Kapucínska 1.) A népszerű író a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Irodalom és… című rendezvénysorozatának lesz a vendége, beszélgetőtársa pedig Deák Renáta műfordító. A rendezvényen részletek hangzanak el a Jadviga párnája című regényéből, mely Deák Renáta fordításában olvasható szlovák nyelven. (ú)

Szlovákiai magyar szép irodalom 2008

Dunaszerdahely. Május 29-én, csütörtökön 18 órától kezdődik a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Szlovákiai magyar szép irodalom 2008 című antológia bemutatója. A vers- és prózaválogatás a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának megbízásából készült, tagjainak munkáiból, az elmúlt év lap- és folyóiratközlései alapján. A kötetet szerkesztője, Csanda Gábor irodalomkritikus, lapunk munkatársa mutatja be. Az estet Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára vezeti. (ú)

Fellép a Nemzeti Filharmonikus Énekkar

Kassa. Május 29-én, csütörtökön, az 53. Kassai Zenei Tavasz záróhangversenyén a budapesti Nemzeti Filharmonikus Énekkar előadásában Johannes Brahms Német requiem, op. 45 című műve hangzik el. Vezényel Jerzy Swoboda (PL), szólót énekel Adriana Kohútková (SK) és Jirí Sulženko (CZ). A koncert 19 órakor kezdődik a Művészetek Házában. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?