Dacolva az elemekkel

A szervezők már suttogják, hogy jövőre újabb gázsirekordok dőlhetnek meg a hőségrekordok mellett. A látogatórekord végül nem dőlt meg, de persze csekély 452 ezer fővel még mindig ez Európa egyik legnagyobb nyári fesztiválja.

Támad a porfelhő

Kíváncsi voltam, hányan viselnek maszkot a közelgő újabb Covid-hullám miatt. Nos, estére már minden harmadik emberen volt maszk, vagy sállal takarták el a fél arcukat, de nem a vírus, hanem a por miatt. Lehetetlen volt olyan részt találni az Óbudai Hajógyári-szigeten, ahol ne szállt volna hatalmas felhőkben a por. A kilencvenes években láttam legutóbb ilyet, de akkor persze még senkin nem volt szájmaszk. A nagyobb koncerthelyszínek a folyamatos mozgás által keletkezett por miatt úgy festettek, mintha a nézőtéren is működött volna a ködgép, bónusz vizuálként. A harmadik napon már az én tüdőmre is kitehették volna a „megtelt” táblát, nem csak a Sziget bejáratára.

Egy csepp eső nem sok, annyi sem esett az utóbbi négy-öt hétben Budapesten. Teljesen kiégett a fű, nem a megszokott szép, zöld gyepen üldögéltek az emberek, hanem az undorító porban. Egy idő után minden sátornak ugyanolyan szürkésbarna színe lett (40 ezren sátoroztak a Szigeten idén). A szervezők állítólag locsolókocsikat is bevetettek, de legtöbbször a por győzött.

Még egyszer az árakról

Nem a Sziget drága, mi vagyunk csórók – állapította meg egyik kolléganőm, akit hirtelenjében csak Orbán Viktor szavaival tudnék biztatni, hogy akkor bizony több pénzt kell keresni, illetve csökkenteni a fogyasztást. Bár a magyar miniszterelnök nem az 5000 forintos koktélokról beszélgetve javasolta ezt, hanem a rezsifizetéssel kapcsolatban, ám ennél világosabban tényleg nehéz lenne fogalmazni. Viszont aki nem fűti ki a lakást és kabátban ül majd télen, az jövőre is koktélozhat a Szigeten. (Vagy keressen többet.)

Egyébként a heti bérletek 85 százalékát külföldiek veszik meg, a látogatók fele mégis magyar. Ez úgy jön ki, hogy a hazaiak zöme napijeggyel érkezik, és ugyanez jellemző a szlovákiai fesztiválozókra is. Kiválasztják a számukra legérdekesebb napot, és úgy érkeznek megnézni a kedvenceiket, mint egy sima stadionkoncertre – kb. annyiba is került egy napijegy, amennyit mondjuk a Puskás Arénában kérnek egy világsztár koncertjéért.

Ez alapján elmondható, hogy Dua Lipa és Justin Bieber volt a legnépszerűbb a magyarok körében. Vagyis vélhetően jövőre is ez lesz a fő zenei irány, a legtöbb nézőt küldő országok publikumának kiszolgálása mellett.

Picit a zenéről

Én egyébként egyáltalán nem bánom, hogy immár évek óta megkapom a brit fiatalok kedvenc előadóit, akik Glastonburyben is tömegeket vonzanak – mert Lewis Capaldi, a Black Honey, Sam Fender, Jon Hopkins, a Fountaines D.C. vagy új kedvencem, a Beabadoobee nem sok nézőt vonzana tájainkon, ezért nem is turnéznak errefelé. Sam Fender sajnos lebetegedett az utolsó pillanatban, pedig pont passzolt volna az Arctic Monkeys elé a zárónapon. Alex Turneréket talán már rentábilis lenne meghívni „saját jogon” is, hiszen pár éve voltak a VOLT-on, a Szigeten is másodszor játszott az Arctic Monkeys, sőt Turner és Miles Kane remek hobbiprojektje, a The Last Shadow Puppets is megörvendeztette a szigetelőket pár éve.

De mondok egy érzékletesebb példát. Az ausztrál Tame Impala 2013-ban fellépett már a Szigeten, az A38 sátorban, háromnegyed ház előtt. Aznap este a közelben világító zöld partirudacskákat osztogattak valamilyen hoszteszek. A lányok karkötőt csináltak belőle, a fiúk a fülük mögé tették vagy hadonásztak vele, szóval lépten-nyomon zöldellt az éj. Amikor Kevin Parker színpadra lépett – ha jól emlékszem, mezítláb, valami agyonmosott pólóban – a gitárjára tűzött egy ilyet. Ez volt az egyetlen látványelem azon a Tame Impala-koncerten, amely leginkább egy zenekari próbához hasonlított, ahová közönséget is beengedtek. A mostani Tame Impala viszont már egy aprólékosan megtervezett, igazi nagyszínpados produkció. Olyan káprázatos lézer- és videóshow-t prezentáltak, minta egy ufó szállt volna le közénk. A zenéjük is lüktetőbb, táncolhatóbb, fesztiválosabb lett, anélkül, hogy Parker bármiféle megalkuvásra kényszerült volna. A kezdeti alternatív rockos pszichedélia szépen, fokozatosan fogyaszthatóvá vált, ha nem is mindenki vette a lapot vasárnap este. Vagyis a kreatív vizuál megteszi a hatását – egyszerűen ilyen lett a világ, minden a látványról szól.

Életveszélyes helyszín

A cirkusznak stabil helye van a Szigeten. Anno itt láttam először úgynevezett újcirkuszi előadást, ahol nemcsak produkció van, hanem történet is. Idén is fél délutánokat töltöttem az ezerszemélyes sátorban, vagy a szabadtéri helyszínen. A francia La Burrasca női társulatot be is harangoztam önöknek – hogy saját daruval érkeznek, azon adják elő légi akrobatikára épülő, élő zenével kísért műsorukat, amelynek témája a világvége utáni újrakezdés. Szombaton terveztem megnézni őket, de majdnem befértek a pénteki programomba is. Ha befértek volna, a szemem előtt zuhan le az egyik artistalány a nyolc méter magas daruról, és töri magát ripityára. Az első hírek arról szóltak, hogy amputálni kell mindkét lábát. Mára kiderült, hogy a budapesti orvosoknak hála erre nem lesz szükség, de nagyon hosszú rehabilitáció vár rá. A cirkuszi helyszínt egész napra lezárták, az érkező nézőknek – nekem is – azt mondták, technikai okokból. Másnap már működött, de nem volt erőm a közelébe se menni, mert akkorra megtudtam, mi történt. Vasárnap aztán láttam egy szintén francia csoportot, hat férfit, akik szaltóztak, zuhantak, elkapták egymást a levegőben. Műsorukat harsány, táncos bolondozással kezdték, mert így volt megírva a történet. Vajon mit éreztek legbelül? A világ fesztiváljait járó artisták mind ismerik egymást, és nyilván mindenkiben állandóan ott a félsz, bármennyit is gyakorol. Ez egy veszélyes műfaj, amelyet manapság már biztosítókötél és védőháló nélkül művelnek – hiszen itt is nagy a verseny, és minél hajmeresztőbb a mutatvány, annál több helyre hívják a csoportot.

Idén kisebbre zsugorodott színházi és tánchelyszín már biztonságosabb terep, bár sérülések persze előfordulnak. Idén „szerencsére” az volt itt a legnagyobb probléma, hogy egy baszk társulat nem tudott fellépni, mert a reptéren elkeveredett a poggyászuk, amelyben az összes jelmezük és kellékük benne volt.

A napokban megírom, miért várható jövőre további drágulás a Szigeten, ahová idén Ausztráliából és Indiából is érkeztek újságírók. Egy ottani fotós nem értette, miért nem mehet be a VIP-részlegbe, igazi széken ülve megpihenni két koncert között, letenni a tizenöt kilós felszerelést. Majdnem megjegyeztem, hogy azok a székek a magyar celebeknek, modelleknek, sztárocskáknak kellenek, valamint a Budapesten forgató hollywoodi színészeknek. De aztán csendben maradtam, mert szegény talán azt se tudja, ki az a Palvin Barbi...