„Csúszós” koncertbeszámolók

Budapest. A Sziget Fesztivál első napjának legnagyobb híre, hogy elfogytak az úgynevezett ottalvós hetijegyek, azaz egyáltalán nem biztos, hogy az újonnan érkezők találnak sátorhelyet a kijelölt zónákban. Sátorozni azonban a sziget több más pontján is lehet, ezért a dolog nem reménytelen. A maximálisan beengedhető embermenynyiséget hatvanötezer főben határozták meg a szervezők, ekkora tömeget még zökkenőmentesen ki tud szolgálni az infrastruktúra, ennél többet viszont már nem igazán. A programdömping nagyobb, mint valaha, az étel- és italkínálat is évről évre javul, viszont ezzel egyenes arányban drágul is. Egy félliteres palackozott üdítőért idén már 250 forintot kérnek, egy korsó csapolt sör 320 forint, a harapnivaló pedig az ötszáz forintos virslitől a kétezer forintos indiai kajáig terjed, egyébként van itt minden, még nézni is tereh.

Kis csúszásra számítson, aki naprakész koncertbeszámolókat vár tőlem, a programok ugyanis lapzárta után kezdődnek, ma tehát a szerdai nap „eredményeit” tudom csak közölni. A nyitónap sztárzenekara egyértelműen a Franz Ferdinand volt, és annak ellenére tomboló sikert arattak, hogy tavaly nagyjából ugyanezzel a programmal szerepeltek ugyanitt. Odahaza Nagy-Britanniában már mainstream-nek számítanak, rengeteg követővel és imitátorral, errefelé még alternatívok. Ez több zenekar esetében is így van, mivel változatlanul fáziskésésben vagyunk a zenei nagyhatalmakhoz képest, sőt számos érdekes dolog egyszerűen nem kerül be az országba, akár Magyarországról, akár Szlovákiáról légyen szó.

A világzenei színpadon a Franz Ferdinanddal egy időben zendített rá egy élő legenda, Robert Plant, akinek hangja még mindig olyan, mint az érckakasé, és idős korára elkapta a nosztalgia: visszatért Led Zeppelin-es korszakához, ezt „rekapitulálja”, szerencsére huszonegyedik századi köntösben. Afrikai zenésztársakra, sok dobra és egzotikus pengetős hangszerekre számítottam, ehelyett hibátlan rakendrollt kaptam, a végén a Whola Lotta Love is felcsendült, sosem gondoltam volna, hogy ezt még meghallhatom élőben a mestertől.

A nap meglepetése viszont egy Északkelet-Olaszországból érkezett zenekar, a Kosovin Odpadki volt számomra. A Roma Sátorban bukkantam rájuk, nem is értem, miért, hiszen elenyésző mennyiségű roma elemet prezentáltak, annál több balkáni dallamot, olasz kocsmazenét, punkos vehemenciát és komoly gitár-aláfestést. Egyébként meg tangóharmónika, szaxofon, trombita, hegedű, gitárok és dob – képzelhetik! Érdekesség, hogy olaszországi szlovén kisebbségiek, innen a szláv név és a szinte már érthető szövegek. Koncertszervezők, figyelem: a tömeg megőrül, ha meghallja őket, garantált a siker, és a fiúk szívesen jönnének Szlovákiába!

Aki ma látogat ki a fesztiválra, ne mulassza el a nagyszínpadon a Gomez zenekart. A kilencvenes évek legeredetibb brit formációjáról van szó, ravaszul ötvözik a hatvanas évek hagyományait az amerikai folkkal, mindezt torzítják, kifordítják-befordítják, mégsem bunda a dolog, hanem invenciózus, kategorizálhatatlan finomság.

Az időjárás eddig kegyes volt hozzánk, egy csepp eső sem esett, csak el ne kiabáljam! A hétvége előrejelzései ugyanis borúsabbak. Bár lehet, hogy jó zenével az esőfelhők is elhajthatók....