Csomagolatlan szép napok

„Én magam is képes vagyok konfabulációra”Oláh Csaba felvételeA Szép napok első változata elnyerte a 33. Magyar Filmszemle Különdíját, a Külföldi Kritikusok Díját, a 2002-es Locarnói Fesztivál Ezüst Leopárd díját, továbbá a filmet az Európai Filmakadémia 2002-ben Fassbinder-díjra jelölte.

A Magyar Intézetben viszont nem a filmszemlén díjat kapott első verziót vetítették. Mundruczó Kornél ugyanis újravágta a Szép napokat. „Magyarországon azzal a feltétellel adnak támogatást egy produkcióra, hogy azt kötelezően be kell mutatni a filmszemlén – mesélte az újravágás okát a fiatal rendező. – A forgatással novemberben végeztünk, s iszonyatosan kevés időm maradt a vágásra, mindössze másfél hónap, de hogy ne essünk el a támogatástól, befejeztem. Nem éreztem emiatt amorálisnak magam, mert meggyőződéssel fejeztem be a Szép napokat, és nagyon is elégedett voltam vele. Amikor azonban Locarnóban újra megnéztem, úgy éreztem, hogy nincs kész, van benne egy jobb film, egy jobb változat. Valamilyen okból nem hagyott el, nem ment ki a tudatomból, valamiért még gondolkodtam rajta. Előző nagyjátékfilmem, a Nincsen nekem vágyam semmi a bemutatót követően nem foglalkoztatott tovább: elmúlt, mint egy szerelem. A locarnói sikernek köszönhetően szerencsére pénzt is sikerült szereznünk az újravágásra. A díj ugyanis elvezetett egy forgalmazóhoz, akivel a forgalmazást illetően eleve azzal a feltétellel tárgyaltunk, hogy állja az újravágás költségeit. Fél évig vágtam még, és akkor éreztem, hogy kész.”

A Szép napok egy javító-nevelőintézetből szabadult fiú, Péter története, akinek a későbbi sorsát a szabad világban nem önmaga, hanem a körülmények határozzák meg: az, hogy rosszkor van rossz helyen. Szabadulása után első útja az útlevélosztályra vezet, de az okmányt csak későbbre ígérik. Ha azonnal megkapta volna, sorsa teljesen másképp alakul, hiszen elhagyta volna az országot. De mivel útlevél nélkül nem utazhat külföldre, kénytelen hazamenni a nővéréhez. Annak mosodájában szemtanúja lesz egy szülésnek. S ez a szemtanúság, vagyis hogy látott valamit, amit nem kellett volna, tragédiába sodorja. A lány, aki titokban szült, eladja gyermekét Péter nővérének. Később azonban visszaköveteli a csecsemőt, de a nővér ragaszkodik a gyerekhez, nem akar megválni tőle. Arra kéri Pétert, segítsen neki, tegyen meg bármit azért, hogy a valódi anya elálljon a szándékától.

„Kafka azt írja, hogy van egy pont, ami után nincs visszaút. A Szép napok történetével arra kerestem a választ, hogy igaz-e ez az állítás, tehát hogy elérhető-e ez a pont. Létezik-e olyan helyzet, amelyből nincs kiút. A főhős kijön a szabadságba, s elrontja az életét, de nem azért, mert rossz ember, egy alávaló gaz, hanem mert szemtanúja lesz a gyerekeladásnak, és ezzel – mint egy görög tragédiában – egy cselekménysor részesévé válik. Arra törekedtem, hogy láttassam, miként jut el ez a sor egy olyan véghez, amely jelentésében azt hordozza, hogy nem a fiú, és nem a társadalom a rossz, hanem hogy amióta világ a világ, működnek az ilyen végzethez vezető drámai szituációk, s vannak ilyen tragédiák. Hiszek abban, hogy ez a típusú drámai szituációsor a művészetben el tud vezetni olyan azonosuláshoz, amikor a befogadó nem az élet milyenségét látja csupán, hanem azt is, hogy az milyen módon alakulhatna másképpen.

A Magyar Intézet-beli találkozón egy másik alkotói kiindulópontról is beszélt a rendező.

„A Nincsen nekem vágyam semmi alaphelyzetének megfogalmazásakor abból a tényből indultam ki, hogy én magam is képes vagyok konfabulációra. A konfabuláció a pszichológia szerint a hazugságnak az a módja, hogy hazudok, és tökéletesen el is hiszem. A filmben azt próbálom nyomon követni és megmutatni, hogy a konfabulációk hogyan vezethetnek tragédiához. Brúnó, a főhős eltéved a konfabulációk között, s egy konfabulációs sor áldozata lesz.”

Arra a megállapításra, hogy voltaképpen a rendező is hazudik, igazat hazudik úgy, hogy hiteles legyen, Mundruczó Kornél azt mondta:

„Az ilyen filmnél a saját őszinteségével játszik az ember. Ha nem igaz, amit »hazudik«, akkor becsapja a nézőit. S ez sokkal roszszabb, mint az, ha a nézői felháborodnak az igazságon. Sokkal jobban rombol az, ha az alkotó a szép csomagolás érdekében hagyja elveszni az igazat, mint az, ha kommerszet csinál. Úgy látom, hogy az európai művészfilm sajnos ilyen „csomagolós” trendet kezd mutatni az utóbbi öt-hat évben. Nagyon szép csomagolással, mondjuk, bemutat egy pedofil apukát, de abból, amit láttat, a néző tulajdonképpen semmi többet nem tud meg, csak azt, amit a National Geographicből is megtudna: hogy rosszak a pedofil apukák. Éppen csak annyit kap a film üzenetével, mint amit tudott is. Miközben pedig az esztétika szerint a mű akkor jó, ha a tabu oszlopa kidől, rádől a földre, ettől keletkezik egy repedés, s azon a résen fölszáll az abszolútum. Jóllehet, ez nagyon romantikusan hangzik, ám én mélységesen hiszem, hogy igazi élményt, legyen az megbotránkozás, csalódottság, öröm, csak az hozhat, ha a rendező nem csapja be a nézőit szép csomagolással.”

Mundruczó Kornél „nem csomagol”. „Mindig is izgatott, milyen a saját szenvedélyeinknek való kiszolgáltatottságunk. Nem feltétlenül a szexuális szenvedélyre gondolok, hanem a szellemire is – mondta. – Az a kérdés foglalkoztat, s ezt kutatom a filmjeimben is, hogy miként veszi az ember azokat az akadályokat, amelyekbe folyamatosan beleütközik. Azaz hogy mikor tud győzni, vagy mikor bukik el az akadályokba ütközve. Ezzel azt a pontot keresem, hogy hol rontjuk el, ha elrontjuk.” És ennek a feltárását csak világunk nyers, kendőzetlen, megszépítetlen, „csomagolás nélküli” megmutatásával lehet elérni. Ahogy Mundruczó Kornél teszi.