Csak egyszer, az életben egyszer

A két főszereplő, Markéta Irglová és Glen HansardS akárcsak Spielberg, John Carney is a másság elfogadására biztat. Nagy szavak, világsztárok és látványos helyszínek nélkül. Az Egyszer ugyanis a kis költség?vetésű filmek kategóriájában bizonyítja, hogy az egyszerű, de megejtő emberi történetnél semmi sem lehet értékesebb a moziban, s ha hiteles a tálalás, hollywoodi arcok nélkül is megkönnyezi a néző, amit a vásznon lát. Az Egyszer ugyanis ilyen film. Szíven találja az embert.

Utcai zenész a fiú. Ír mackó vörös hajjal, ragyogó fehér fogsorral. Dublin belvárosában énekel. Nappal népszerűbb dalokat, amelyeket már az arra járók is jól ismernek, esténként a saját szerzeményeit. Talán mondanom sem kell: ezek az érdekesebbek. Ezek ugyanis a szívéből szólnak, az ő érzelmeiről, az ő bajairól, az ő örömeiről. Közben persze dolgozik is a fiú. Porszívójavító apja tenyérnyi műhelyében. Jó fej az öreg is. Nagyokat hallgat, befele mosolyog, a mindennapok ügyes-bajos dolgai már leperegnek róla. Feleségét eltemette, azután költözött vissza hozzá, amikor magára maradt. Amikor őt is elhagyták. Tíz évig tartó szerelem után nélküle kezdett új életet a lány, méghozzá Londonban. A dalok is erről szólnak. A megcsalt, magányos, társát kereső emberről, akinek szíve van, lelke van, mégsem találja az igazit.

Jön a lány. A másik. Virágot árul a tömegben. Teljesen hétköznapi arc, még ír is lehetne, de nem az. Cseh. Ezt majd később tudjuk meg. Nem az a csacsogó típus. Mindig csak annyit mond, amennyit kérdeznek tőle. Megtudja, hogy a fiú „főállásban” porszívókat javít. Aki ilyen jól zenél, s ilyen érzelmekkel teli, tartalmas dalokat ír, az biztos megreparálja az övét is. Másnap már húzza is maga után a lerobbant masinát, így vonulnak végig „hármasban” a fél belvároson. Közben kiderül, hogy a lány a jobb megélhetés reményében jött Dublinba, remekül zongorázik, s van is a közelben egy hangszerbolt, ahol a tulajdonos megengedi neki, hogy ebédszünetben, amikor zárva az üzlet, játsszon néha. Például Mendelssont, vagy… épp egy utcai zenész dalát.

Fiú és lány már együtt muzsikál. A lány zongorázik, a fiú a gitárját pengeti, a tulaj csak mosolyog, miközben szendvicsét majszolja. Nem múlik el sok idő: ők ketten már érzik, hogy van köztük valami, amit még egyikük sem mer (akar?) nevén nevezni. Zenei ízlésük olyannyira megegyezik, hogy a lány már szöveget ír a fiú zenéjére. Mélyről feltörő, őszinte érzelmeit adja ahhoz a zenéhez, amely tisztán, nyílegyenesen tör előre a hullámzó tömegben. S ahogy múlnak a napok, a lány is egyre jobban megnyílik a fiú előtt. Nem egyedül jött ki Dublinba. Anyját s kislányát is magával hozta. Férjét nem. Valahogy nem is hiányzik neki. Már nem éreznek egymás iránt túl sokat. Kis lakásban élnek szorosan és szerényen, de a lányra már jobb napok várnak: takarítani fog egy jómódú családnál. A fiú már éhes a szerelemre. Szeretné, ha a lány végre nála aludna. Ez a lány azonban tud várni. Nem sietteti a dolgokat.

Egy hétvégén stúdiót bérelnek. Besegít nekik három remek utcai zenész, feljátsszák néhány dalukat, a fiú ezzel a demóval akar kopogtatni Londonban, minden álma, hogy hivatásos zenész legyen. Tehetségében a lány is bízik, akárcsak közös dalaik erejében, érzelmi töltésében. „Hogy van az csehül, hogy szeretlek?” – kérdezi a hétvégi kirándulásuk során egy fiú. „És szereted még a férjedet?” Mire a lány, csehül: „Én téged szeretlek.” Amit a fiú persze nem ért, a lány pedig nem fordít le angolra. Nincs is egyetlen szerelmi vallomás sem a filmben. Nincsenek csókok, ölelések, nagy összeborulások, ez a két ember mégis tudja: olyat, mint a másik, csak egyszer ad az élet. Még egyszer biztos nem. A lány viszont még mindig úgy érzi, az utolsó eséllyel még adós a férjének, ezért kihívja Dublinba, próbálják meg újra. Aztán majd meglátja… A fiú pedig elindul Londonba, de még mielőtt repülőre ülne, felhívja régi szerelmét, hogy ekkor és ekkor érkezik, és megveszi, sőt házhoz szállíttat a lánynak egy helyes kis zongorát.

Ennyi a film, nem egész másfél órában. A Sundance fesztiválon közönségdíjat kapott, Amerikában váratlan kasszasiker, a legjobb filmzene kategóriában ott van az Oscar-várományosok listáján. Pedig egyik főszereplő sem színész. Glen Hansard hivatásos zenész. Frames nevű együttesével többször is koncertezett már Csehországban, így komponált zenét Jan Hřebejk Szépség bajban című filmjéhez. Markéta Irglová számára is ez volt az első színészi feladat. Neki is a zene az éltető ereje. Amióta Csehországban megismerkedtek, együtt is zenélnek. És bár a filmben nem – az életben már jó ideje egy párt alkotnak. Minden rezzenésük hiteles, minden daluk megérinti az embert.